Egy guatemalai bíróság 5130 év börtönbüntetéssel sújtott szerdán egy az Egyesült Államokból kitoloncolt volt katonát azért az 1982-ben elkövetett guatemalai tömeggyilkosságért, amelyben a katonák egy falu 171 lakosával végeztek – a közép-amerikai országban ötven év a maximálisan letöltendő börtönbüntetés.

Tömeggyilkosságért több ezer év börtönt kapott egy katona Guatemalában

Santos López Alonzo a vád szerint tagja volt a hadsereg Kaibiles néven ismert elit rohamosztagának, amelynek tagjai – magukat gerilláknak álcázva – 1982. december 6-án elkövették a vérengzést az észak-guatemalai Dos Erres faluban.

A most 66 éves Alonzót a bíróság bűnösnek mondta ki több rendbeli gyilkosságban és emberiesség elleni bűncselekményekben. A férfi egyebek közt elrabolt és később örökbe fogadott egy ötéves kisfiút, akinek családját aznap megölték.

Az akciót a kommandósok felsőbb parancsra hajtották végre, egy katonai konvoj ellen két hónappal korábban elkövetett gerillatámadás megtorlásaként, az akkori guatemalai kormány bosszúhadjáratának keretében.

2011 decemberében Álvaro Colom akkori elnök bocsánatot kért kormánya nevében a három évtizeddel korábban történtekért, s néhány hónapon belül öt egykori katonát ítéltek el a tömeggyilkosságban való részvételéért, mindegyiküket jelképesen 6060 év börtönbüntetéssel sújtva.

Az ENSZ tényfeltáró bizottságának adatai szerint az 1960 és 1996 közötti guatemalai polgárháborúban mintegy 200 ezer ember halt meg, további 45 ezer embert pedig eltűnt. Az áldozatok többségével a hadsereg végzett, míg kisebb részüket a baloldali gerillák ölték meg.

A közép-amerikai országban ötven év a maximálisan letöltendő börtönbüntetés.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szalai77
--Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
Marivelsa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.