Szélsőjobbos magyar ultrákon ütöttek rajta a szlovák hatóságok: az őrizetbe vett személyeket emberi jogok elnyomását célzó csoportok, szimbólumok propagálásával gyanúsították meg.

A Paraméter számolt be arról, hogy

extrémizmussal vádolták meg a dunaszerdahelyi focicsapat, a DAC ultráit tömörítő Felvidéki Harcosok 15 tagját.

A rajtaütésen a szlovák rendőrség mellett a terrorelhárítók, Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) is részt vett.

Ha beigazolódnak a vádak, a szurkolók négy és nyolc év közötti börtönbüntetésre számíthatnak.

A portál beszámolója szerint a rendőrség közzétett még néhány fotót olyan tárgyakról, amiket a házkutatások során foglaltak le. Ezek között vannak

Adolf Hitler képmásával ellátott borosüvegek is. A rendőrség a 31 helyen tartott házkutatás alkalmával lefoglalt különböző bizonyítékokat, amelyeken egyebek mellett a Felvidéki Harcosok szurkolói csoport címere is látható.

A Paraméter információi szerint az őrizetbe vett emberek között vannak, „akiket elsősorban a Facebookon közzétett státuszaik miatt tartóztattak le, de akadtak, akiken náci szimbólumokat ábrázoló tetoválások láthatók.

Az ügyben a DAC is megszólalt, a klub a hivatalos honlapján reagált a történésekre. Úgy fogalmaztak, hogy

„csodálkozásunkat fejezzük ki amiatt, hogy a szlovák rendőrség egy olyan illusztrációs fényképet tett közzé a saját Facebook profilján,

amelyet aztán a többi tömegtájékoztatási eszköz is átvett, és amelyen klubunk címere is látható.” Továbbá kijelentik, hogy az említett zászlón semmi olyan szimbólum nem látható, amely megszegi a Szlovák Köztársaság törvényeit.

(parameter.sk)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.