Várhatóan nem vonják vissza Németországban azt a szabályt, hogy tilos kitoloncolni szíriai menedékkérőket a hazájukba – jelezte Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter egy pénteken ismertetett nyilatkozatában.

A politikus a Der Spiegel című hírmagazinnak

kizártnak nevezte, hogy feloldják a szíriai állampolgárok hazatoloncolásának tilalmát. Hozzátette, hogy ez a bűnelkövetőkre is vonatkozik.

Mint mondta, egyetlen régióban sem megfelelő a biztonsági helyzet ahhoz, hogy hazaszállítsák a Németországban tartózkodási joggal nem rendelkező vagy elítélt szíriaiakat. Ezt a külügyminisztérium új országjelentése alapján állapították meg.

Sören Schmidt, a belügyminisztérium szóvivője a berlini kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a tárca a szövetségi kormány és a tartományok belügyi egyeztető fóruma, a belügyminiszteri konferencia (IMK) felkérésére vizsgálta felül a hazatoloncolási tilalmat.

Az ügyben az IMK dönt decemberi tanácskozásán. Ezt a döntést nem lehet megelőlegezni, de Horst Seehofer nyilatkozata jelzi a tárca álláspontját – mondta a szóvivő.

Maria Adebahr, a külügyminisztérium szóvivője a szíriai viszonyokról szóló nem nyilvános elemzésről elmondta, hogy elkészítése "nagyon-nagyon nehéz" volt, mert 2012 óta nem működik német külképviselet a közel-keleti arab államban.

A dokumentumot így segélyszervezetekkel együttműködve állították össze – tette hozzá, kiemelve, hogy ezeknek a szervezeteknek sem "egyszerű" megbízható, ellenőrzött tényeket feltárni Szíria egészének helyzetéről.

Németország 2012-ben függesztette fel a Szíriába irányuló kitoloncolásokat, a polgárháborúra és a civilekkel szembeni kegyetlenkedésekről szóló beszámolókra hivatkozva.

A Németországba érkező menedékkérők legnagyobb csoportját a szíriai állampolgárok alkotják, október végéig mintegy 40 ezren érkeztek.

Menedékjogi kérelmüket rendszerint elfogadják.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szalai00
--]-Itt találsz meztelen nők a városodban : Huit.Re/Nok

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.