Az Egyesült Királyság kilépése, valódi Black Sunday, szomorú nap az Európai Uniónak – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására összehívott soron kívüli uniós csúcsot követően vasárnap.

Orbán Viktor: ez egy szomorú vasárnap

Orbán Viktor a M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a magyarok próbálkoztak, még be is avatkoztak a britek kampányába és arról győzködték őket, hogy inkább maradjanak az unió tagjai, de ezt nem sikerült elérni.

"Most már nincs más választásunk, minthogy tudomásul vegyük a döntést, ami megszületett" – fogalmazott. A vásárnap tető alá hozott megállapodás jogilag véglegesíti a britek kilépését, az unió részéről a tárgyalások ezzel lezárultak. "Nincs abban semmi túlzás, hogy ez egy szomorú vasárnap. Akármilyen jól is szerveznek meg egy válást, az attól még válás marad" – fogalmazott.

Aláhúzta, hogy a veszteség nagy, Nagy-Britannia ugyanis gazdag ország és sok pénzt visz magával, ami azt jelenti, hogy kevesebb marad. Azaz pénzben is mérhető a veszteség, amelyet az unió elszenvedett a politikai és gazdasági természetű veszteség mellett – tette hozzá Orbán Viktor.

Ha a britek maradtak volna, a következő években Magyarországnak is több pénz jutott volna az Európai Unió költségvetéséből – hangsúlyozta.

A miniszterelnök elmondta, súlyos tárgyalások zajlottak és olyan súlyos kérdésekről kellett megállapodni, mint a kereskedelmi jogok, befektetések, vagy a pénzügyi szolgáltatások jövője.

"Itt nem győzelem vagy vereség a kérdés, hanem, hogy ki jár jobban és ki jár rosszabbul. Illetve, hogy vannak-e olyan megoldások, hogy mind a ketten jól járjunk. Ilyenkor nem nagyon vannak" – mondta. Mindenkinek komoly engedményeket kellett tenni – tette hozzá.

Orbán Viktor kiemelte, teljesült a magyar kormány célja, hogy megvédje a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit.

"Azok a magyarok, akik ma Angliában vannak, azok biztonságban vannak, az ő helyzetük nem romlott" – fogalmazott.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a Brexit az Európai Parlament tavasszal lejáró öt éves mandátumának egyik legfontosabb kérdése, amelyben előkerül az európai vezetők felelőssége. "Az, hogy ki tehet a Brexitről? Vétlenek-e az Európai Unió mostani vezetői? A válasz az, hogy nem" – húzta alá.

Véleménye szerint felelősség terheli az unió vezetői a Brexit bekövetkezéséért.

Kiemelte: ha olyan uniós bizottsági elnököt választ meg az Európai Unió, akit a britek nem akarnak, mégis ilyen elnökkel kell dolgozniuk, az távolítani fogja őket az uniótól – mondta. "Nem lehet megtenni Európa második legnagyobb gazdaságával, hogy amikor nyíltan nem akar valaki egy pozícióba, akkor mi mégis arra a pozícióra beerőszakoljuk. Itt ez történt" – emlékeztetett.

Orbán Viktor második hibaként a migrációt említette. "Az történt, hogy a migránsokat beengedtük, a briteket meg nem tudtuk bent tartani. Fordítva kellett volna. A briteket bent kellett volna tartani, a migránsokat nem kellett volna beengedni. Ha a nyugat-európai országok nem engedték volna be a migránsokat, akkor a britek bent tudtak volna maradni az unióban. Ez azonban múlt idő és spekuláció, érdemes inkább a jövő felé fordítani a tekintetünket" – mondta a kormányfő.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Kevesebb lesz a lenyúlható suska ez bizony fájdalmas a tolvajnak !!!
Jól megvédted a magyarok érdekeit Angliában hazug tetű !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Kevesebb lesz a lenyúlható suska ez bizony fájdalmas a tolvajnak !!!
Jól megvédted a magyarok érdekeit Angliában hazug tetű !!!
Marigrinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
szalai331
Itt találszz meztelen nők a városodban : Huit.Re/Nok
JAJMÁR
Meddig süllyed a propi, már beengedi a pornóreklámot is? Vagy illik a cikkhez? Pornó minden szinten...
justhpeter
Amit legjobban hiányolok ebből a rinyáló trógerből, az a jellem. De hát minden nem lehet egy emberben.
RonaGyuri
Csak szólok

mert Őfenesége nem csak post-olt, de nyilatkozott is

Feltehetőleg, sőt biztos, még az elutazás előtt „Orbán Viktor vasárnap délelőtt a Facebook-oldalára posztolta ki a Szomorú vasárnap című dalt Marozsán Erika előadásában.”
Majd megérkezvén Brüsszelbe kifejtette, hogy szerinte: „Az Egyesült Királyság kilépése, valódi Black Sunday, szomorú nap az Európai Uniónak”!Nos csak a rend kedvéért:
Pro prímó előccör; A Szomorú vasárnap – mint tudjuk, lévén egy világsláger lett Seres remeke – az bizony „Gloomy Sunday”!
Pro prímó másoccor: „Black Sunday” az ismert hip-hop formáció Cypress Hill 93-as lemeze.
S persze pró primó harmaccor:
„You leveled everything I ever loved
Disown me, disown me, disown me
You can't be everything that I ever wanted
Can't stop me, stop me, stop me
Hate, 'cause I am multiplying
Hate, 'cause I am multiplying
RonaGyuri
@RonaGyuri: A helyzet rosszabb sokkal rosszabb

mint azt elsőre gondoltam volna

Mint arról már én is poénkodtam Őfenesége tegnap nagyon megcsillogtatta angol tudását és egyéni intellektusát (Black Sunday és Szomorú vasárnap). Most bukkantam erre a videóra:
videa.hu/videok/origo/hirek-politika/orban-viktor-ez-egy-szomoru-brexit-brusszel-SDKBavjRExn6l42S
ami azt mutatja, hogy még annál is nagyobb barom! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.