Az orosz-ukrán konfliktus legújabb felvonása, a kercsi incidens miatt mondta le a G-20 argentin csúcsértekezletére tervezett találkozót.

Donald Trump amerikai elnök az orosz-ukrán konfliktusra hivatkozva lemondta a G20-as országcsoport argentínai csúcsértekezletén tervezett kétoldalú találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

"Mivel az ukrajnai hajókat és a legénységüket Oroszország nem szolgáltatta vissza Ukrajnának, úgy döntöttem, hogy minden érintett fél számára az lesz a legjobb, ha lemondom korábban tervezett találkozómat" – jelentette be csütörtöki Twitter-bejegyzésében az amerikai elnök.

Trump lemondta a Putyinnal való találkáját

Putyin és Trump a G20-as országok 2017-es hamburgi találkozóján

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Kremlin.ru

Donald Trump egyúttal közölte: kész "érdemleges találkozóra" az orosz elnökkel az Ukrajnával való konfliktus rendezése után.

A Fehér Ház kertjében az elnök nem sokkal korábban újságíróknak még azt mondta: "nagyon kedvező a pillanat", hogy megbeszéléseket folytasson az orosz elnökkel. "Valószínűleg találkozom Putyin elnökkel. Gondoltam rá, hogy lemondom, de végül ezt nem tettük meg" – fogalmazott. Hozzátette azonban: a repülőgépen áttekinti a kercsi incidensről készült teljes jelentést, és – ahogyan fogalmazott – "ez dönti majd el, hogy mit teszünk".

Az elnöki különgépen – útban Argentína felé – a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy lemondják a találkozót, mint ahogy lemondják Donald Trump találkozóját a török elnökkel és a dél-koreai vezetővel is.

A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders azt közölte az újságírókkal, hogy az elnöki gépen Donald Trump tanácskozott Mike Pompeo külügyminiszterrel és John Kelly kabinetfőnökkel, majd telefonon egyeztetett a már Buenos Airesben tartózkodó John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval is. A szóvivő elmondta azt is, hogy amerikai és orosz kormányzati tisztségviselők telefonon felvették a kapcsolatot egymással.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Foxley
Ez mindig ilyen, az egyik percben igy a másikban úgy a harmadikban meg amúgy.
Tracyotta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.