Angela Merkel német kancellár nem lesz jelen a G-20-as országcsoport pénteken kezdődő Buenos Aires-i csúcstalálkozó megnyitóján, mert a politikust szállító repülőgép műszaki okok miatt csütörtök este a nyugat-németországi Kölnben kényszerleszállást hajtott végre – közölte a kancellária sajtószóvivője.

Kényszerleszállást hajtott végre Merkellel a fedélzeten a német kormánygép

A világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport vezetői november 30-án és december 1-jén tanácskoznak az argentínai fővárosban.

A német tájékoztatás szerint Merkel csütörtökön indult kormányrepülőgéppel a csúcstalálkozóra. Egy óra múlva, amikor a gép Hollandia fölött járt, a tapasztalt műszaki hiba miatt a személyzet a visszafordulás mellett döntött. A gép Kölnben sikeresen leszállt.

A szóvivő a német kancellárral utazó újságíróknak elmondta, hogy nem lehetséges egy tartalék repülőgéppel folytatni az utat Argentínába. Merkel Kölnben tölti az éjszakát egy szállodában. Péntek reggel a kancellár és Olaf Scholz pénzügyminiszter, valamint küldöttségének egyes tagjai Madridba repülnek, ahonnan egy menetrendszerinti járattal az argentin fővárosba, Buenos Airesbe utaznak.

A történtek miatt Angela Merkel kihagyja a csúcstalálkozó egyes programjait. Péntekre egyebek között egy kétoldalú találkozó volt beiktatva Donald Trump amerikai elnökkel.

Ez nem az első ilyen incidens a német kormánygéppel. Nemrégiben az államfő, Frank-Walter Steinmeier indult volna útra egy kormánygéppel, de az indulás hasonló okok miatt elhúzódott. Tavaly márciusban Merkel Egyiptomba utazott volna, de akkor is meghibásodott a repülőgép.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: Joerg BLANK / dpa / AFP

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Orbán elvtárs " nem kormánygépével " elő sem fordulhatna ilyesmi.. Fejek hullanának,,ha véletlenül lekésne egy nagy fontosságú futball meccset valahol...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@ferii: Konrad Adenauer nevű kormánygép (Airbus) volt és nem a Lufthansa gépe!
Írhatsz ezeknek az alulmegvilágított senkiknek!...kár a fáradtságért!Miért is nem repült a nagy
Viktor Dél-Amerikába? Még az első 20-ban sincs országa? 40-ben,60-ban,80-ban,100-ban?
kereső
@ferii: @kokopelli: meg kell védjem @justhpeter-t. Megjegyzése a cikkben szereplő azon információra vonatkozik,hogy Merkel kancellár menetrendszerű géppel lesz kénytelen utazni Argentinába, a kormánygép meghibásodása miatt.
Tracyotta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
terlasz
Orbán igazán kisegíthette volna Merkelt a mi pénzünkön vett saját gépével.
kokopelli
@kereső: én a meghibásodott gépet írtam le,ami a K.Adenauer nevet viselte és a
"a védelmi minisztérium" gépe volt! A többi történést nem vártam ki! ;-)
3dwhite
@Tracyotta: Férfit egy alkalomra? Tangak.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.