Legalizálják a marihuána élvezeti cikként való felhasználását Luxemburgban is – jelentette be a kormányzó koalíció pénteken.

Luxemburgban is legális lesz a füvezés

Helyi sajtóhírek szerint a liberális Demokrata Párt (DP), a szociáldemokrata Luxemburgi Szocialista Munkáspárt (LSAP) és a zöldek képviselői megerősítették, hogy törvényessé teszik a marihuána árusítását, birtoklását és rekreációs célú fogyasztását.

Etienne Schneider luxemburgi kormányfőhelyettes arról számolt be, hogy

kizárólag nagykorú állampolgárok vásárolhatnak majd legálisan kannabiszt, és tilos lesz az árusítás iskolák közelében, továbbá prevenciós programokat indítanak a függőség megelőzése érdekében.

A részletes törvényjavaslatot a megállapodás tervezett jövő heti véglegesítésekor hozzák majd nyilvánosságra – közölte a Luxemburg Times.

Idén civilek népi kezdeményezés indítottak a legalizáció érdekében, és elegendő aláírás gyűlt össze ahhoz, hogy a kérdés napirendre kerüljön a parlamentben.

A kannabisz legalizálásáról világszerte folyik a vita.

Luxemburg lesz az első ország az Európai Unióban, amely teljesen legalizálja a marihuánát.

A világon elsőként Uruguay törvényesítette teljesen a kábítószert, amelyet idén Kanada és Georgia követett.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Ugyanolyan káros mint az alkohol, csak akkor biznisz ha tiltják. Valaha az alkoholcsempészek is jól kerestek, de legálisan már nem üzlet, adót is fizetnek utána.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Ugyanolyan káros mint az alkohol, csak akkor biznisz ha tiltják. Valaha az alkoholcsempészek is jól kerestek, de legálisan már nem üzlet, adót is fizetnek utána.
human
@Pegero: Ezt honnan veszed, hogy butít?
Tracyotta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
nevemnick
Tompika már hétvégére megvette a repülőjegyet.
human
@Pegero: Az valami más volt amit láttál. Kavarod a szipuzással vagy más kemény anyag fogyasztásával. A füvezéstől nem fogsz bekómálni. Olvass utána.
human
@Pegero: Szinte tudtam, hogy le leszek drogosozva :D Nem éltem ilyennel, nyugodj meg. Pedig kínáltak már. Te meg ezt most benézted. Ennyi.
human
@Pegero: Reflex butaság volt nem józan ész. Ennyi erővel a toxikológusokat is ledrogosozhatod, hisz ők aztán sokat tudnak róla. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.