Huszonöt évig tartó börtönbüntetésre ítéltek kedden egy amerikai katonát az Egyesült Államokban, mert megpróbálta segíteni az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.

A Hawaii szigetén állomásozó Ikaika Kang őrmester augusztusban bűnösnek vallotta magát a bíróságon. Elismerte, hogy titkosított katonai dokumentumokkal, drónnal és egyéb módon is segíteni próbálta a terrorszervezetet.

Még az Iszlám Állam zászlaját is megcsókolta az amerikai katona – a terroristák az FBI emberei voltak

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A vádbeszédből kiderült, hogy Kang fedett nyomozókkal tartotta a kapcsolatot, akikről azt hitte, hogy az Iszlám Állam tagjai. Arab és angol nyelven esküdött hűséget a terrorszervezetnek, és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) fedett ügynökei előtt megcsókolta az Iszlám Állam fekete zászlaját is, majd közölte, hogy hazamegy a fegyveréért és "harcolni", azaz lövöldözni fog a Honolulu melletti Waikiki tengerparton. Az FBI munkatársai ekkor tartóztatták le őt.

Az FBI 2016 augusztusa óta nyomozott Kang után, aki – mint később elismerte – 2016 elején kezdett szimpatizálni a terrorszervezettel. Részletes dokumentációt adott át a terrorszervezet tagjainak vélt FBI-ügynököknek az Egyesült Államok hadseregében rendszeresített egyes fegyverekről, mozgatható légvédelmi rendszerek részleteiről, továbbá átadott különböző katonai kézikönyveket és amerikai katonák személyes információit tartalmazó dokumentumokat. Mivel légiirányítói képzésben részesült és ennek megfelelő biztonsági felhatalmazása is volt, át tudott adni különböző kódokat és rádiófrekvenciákra vonatkozó adatokat is.

Az ítélethirdetéskor az őrmester azt ígérte: szabadulása után többé nem követ el ilyesmit.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél