Úgy véli, jogos az elégedetlenség, de az erőszak elfogadhatatlan.

Macron minimálbér-emeléssel és év végi bónusszal próbál az elégedetlenkedők kedvében járni

Fotó: Youtube

Emmanuel Macron francia államfő hétfő esti televíziós beszédében jogosnak nevezte a francia kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárgamellényesek elégedetlenségét, a vele járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, és jelezte, tisztában van azzal, hogy egyes szavai sértőek lehettek a múltban, valamint azt is elismerte, hogy nem ismerte fel azonnal a szociális válság jeleit.

A köztársasági elnök 13 perces beszédét nagy várakozás előzte meg, miután a december 1-jei erőszakos zavargásokba torkollott tüntetőnap után most először szólalt meg az ügyben.

Emmanuel Macron jelképesen "gazdasági és szociális rendkívüli állapotot" hirdetett ki, és elmondta: az a célja, hogy Franciaországban ezentúl mindenki méltó módon élhessen meg a munkájából.

Konkrét intézkedéseket is bejelentett a tüntetők anyagi terheinek enyhítésére:

a minimálbér január 1-jétől 100 euróval emelkedik, ami az infláción felül mintegy 10 százalékos emelést jelent.

A 2 ezer eurónál alacsonyabb összegű nyugdíjak után ezentúl nem kell járulékot fizetni (eddig csak az 1200 eurónál alacsonyabb nyugdíjak mentesültek a járulékfizetések alól), a túlórapénzek pedig adó- és járulékmentesek lesznek a jövő évtől. Ez utóbbi, a 2007-2012 között hivatalban volt Nicolas Sarkozy államfő által bevezetett intézkedést, az előző elnök, a szocialista Francois Hollande törölte el.

Emmanuel Macron arra kérte a munkáltatókat, hogy

minden munkavállalónak fizessenek év végi bónuszt, amely adó- és járulékmentes lesz.

Az államfő jogosnak nevezte a sárgamellényesek elégedetlenségét, jelezte, hogy megértette a "dühöt", az azzal járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, és érzékeltette, tisztában van azzal, hogy egyes szavai sértőek lehettek a múltban.

"Semmilyen elégedetlenség nem igazolhatja egy rendőr, egy csendőr megtámadását. Amikor az erőszak elszabadul, a szabadság véget ér"

- mondta Macron.

Az államfő szerint negyven év problémái törtek felszínre az útblokádoknál, amelyeket nem tudott a politika eddig orvosolni, és ebből vállalta a saját részét is a másfél évvel ezelőtti megválasztása óta.

"Tudom, előfordult, hogy megsértettem egyeseket önök közül a szavaimmal" – mondta Emmanuel Macron, akit az elmúlt hónapokban gyakran ért az a vád, hogy lekezelő és arrogáns a szerinte a változásoknak ellenálló franciákkal szemben. Elismerte azt is, hogy sokan érezhették úgy, hogy a sárgamellényesek problémái nem érdekelték őt. Pedig – ahogy fogalmazott – ennek a válságnak az előérzete miatt indult a 2017-es elnökválasztáson és indította el a reformprogramját annak érdekében, hogy mindenki jobban élhessen.

"Nem felejtettem el ezt az ígéretemet. Olyan Franciaországot szeretnék, ahol mindenki méltó módon élhet a munkájából"

- hangsúlyozta.

Az államfő megerősítette, hogy országos szintű egyeztetések kezdődnek a politikai képviselet megreformálásáról is, az állampolgári kezdeményezésű népszavazás bevezetéséről. Kizárta viszont a vagyonadó visszaállítását, amelyet a ciklusa kezdetén törölt el a nemzetgyűlés, és amelyet az egyik legnagyobb igazságtalanságként emlegetnek a sárgamellényesek. Az elnök szerint az intézkedésnek köszönhetően új munkahelyek jöttek létre, ugyanis a vagyonosok nem viszik külföldre a pénzüket és szívesebben fektetnek be Franciaországban.

A sárgamellényesek többsége a vidéki alsó középosztály bérből és fizetésből élő rétegéhez tartozik, és igazságtalannak tartja a kormány szociális és adópolitikáját, amely ellen november 17-én kezdődtek országszerte tüntetések a közutakon épített úttorlaszok mentén. A francia kormány – eleget téve a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének – a múlt héten bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti azt, de a tüntetők ezt már kevésnek tartják, és egyre több szociális jellegű követelést támasztanak, valamint Emmanuel Macron távozását is követelik.

Az Elabe közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint

Emmanuel Macron népszerűségi mutatója decemberben 23 százalékra csökkent, s ezzel elődje, a szocialista Francois Hollande-nak a megválasztása utáni ugyanezen időszakban mért tetszési mutatója alá süllyedt.

A szombati, negyedik tiltakozónapon országszerte 136 ezren vonultak utcára, hasonló számban, mint a december 1-jei megmozdulás során. Párizsban mintegy 10 ezren tiltakoztak. A fővárosban és a nagyobb városokban a be nem jelentett megmozdulásokon a radikális tüntetők és a rendőrök között számos helyen történtek összecsapások, és a kizárólag az összetűzést kereső rendbontók is megjelentek a tömegben, gépkocsikat borítottak és gyújtottak fel, üzleteket fosztogattak, több mint 1700-an kerültek őrizetbe.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rockxy
Ugykellbiza, a minimálbért maximumra kell emelni ésakkor nincs több balhé.
1magyar
Pedig ha békésen nem megy akkor erőszakkal kell eltávolítani őt és kormányát. Játssza az eszét nemzetközi okoskodásokkal miközben az országát kizsigereli és nem tudja kormányozni.
kereső
@1magyar: maradjunk csak mi itthon az elzavarással. Annyi szemétséget a hazája lakosai ellen,mint amit orbán elkövetett-nem sokan csináltak Európában.Az teljesen rendben van? Itt aztán szóba sem kerülhet még a békés tiltakozás sem ,nemhogy erőszak. Még az ellenzéki parlamenti képviselők sem mondhatják el véleményüket. Az rendben van?KBezzeg Macron takarodjon. Majd ezt a franciák eldöntik. Orbán mikor áll igy ki, mondjuk rabszolgatörvény ügyben? Vagy mikor kér bocsánatot, ha megsért valakiket? Márpedig sokszor tapasztalható nála. Majd,ha orbán megteszi mindazt amit Macron-akkor majd kritizálhatunk.Amúgy ez vastagon francia belügy- semmi közünk hozzá.
1magyar
@kereső: Igazad van, semmi közünk hozzá. Van nekünk mivel törődni de makaroni is beszólt nekünk.
Orbánék is a kizsákmányolásra törekszenek és pazarolnak, de annyiban messze felülmúlják,hogy a népükre nem szabadítják rá a gyilkosaikat.
kereső
@1magyar: ne hidd már el ezt a baromságot.Nincs ilyen! Nagyon is szigorúan szabályozott náluk migráció kérdése- de csak azt tudom mondani,hogy ezzel együtt emberséges is. Ott a kormány,az állam támogatja azokat a civileket, amelyek humanitárius feladatokat látnak el- és ott ezt főleg a vöröskereszt végi,ill koordinálja. Az meg ,hogy itthon orbán szócsövei mit hazudoznak- meg kéne azt szűrni. Először is - van migráns, és van tényleg menekült. Nem összemosni a kettőt. És ,ha már szóba került ismét ez a kifogyhatatlan téma- eddig majd az összes Úniós kezdeményezést,ami a helyzetet kezelte volna, orbán fúrt meg, még azt is,amit eredetileg ő javasolt. De azért te rettegj csak. Hamarabb veszi el orbán az utolsó fillér megtakaritásodat, mintegy migráncs látnál élőben.
1magyar
@kereső: Engem te nem tudsz meggyőzni a migránskérdésben, a franciáknál nap mint nap láttk élő adásban, hogy hova táboroztak a migrik, mit csináltak.
Kamionokra lopóztak fel, stb.
Fayeonna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.