May újra Brüsszelbe repül, hogy megpróbáljon engedményeket kicsikarni az Európai Bizottságtól a végső Brexit-megállapodásról.

Theresa May ma Brüsszelben könyöröghet Brexit-ügyben

Theresa May brit kormányfő. Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

Theresa May brit kormányfő kedden Brüsszelbe is ellátogat, ahol Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével egyeztet,

akik azonban egyértelműen kizárták a már elfogadott Brexit-megállapodás feltételeinek újratárgyalási lehetőségét.

Juncker a Twitter internetes közösségi oldalon jelentette be a találkozót, és bejegyzésében ismét azon meggyőződésének adott hangot, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit rögzítő szerződés a lehető legjobb és egyben az egyetlen lehetséges egyezség.

Nincs lehetőség újratárgyalásra

- szögezte le, azonban hozzátette, hogy lehet szó újabb dokumentum elfogadásáról, amelyben tisztáznának, jobban elmagyaráznának egyes kérdéseket.

Tusk kedden annyit közölt, hogy délután 5 órakor kezdődik a megbeszélése Mayjel.

Előző napi nyilatkozatában azonban ő is elzárkózott a szerződés szövegének bármiféle módosításától.

Theresa May kedden Mark Rutte holland miniszterelnökkel és Angela Merkel német kancellárral is tárgyal.

Theresa May ma Brüsszelben könyöröghet Brexit-ügyben

Theresa May brit miniszterelnököt ábrázoló gúnymaszkban fényképezkedik egy uniópárti tüntető a brit parlamentnél Londonban 2018. december 10-én. Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

A brit miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy elhalasztják a másnapra tervezett parlamenti szavazást a kiválási egyezményről, mivel ha megtartják, akkor azt az alsóház "jelentős többséggel" elutasítaná, ezért inkább előbb megpróbál tárgyalni az uniós intézményekkel és a huszonhetekkel a képviselők nagy része által aggályosnak tartott elemekről.

Theresa May ma Brüsszelben könyöröghet Brexit-ügyben

Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépését (Brexit) ellenző tüntetők London belvárosában 2018. december 10-én. Theresa May brit miniszterelnök soron kívül tartott parlamenti felszólalásában bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a londoni alsóház nem szavaz a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodásról december 11-én. Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

Brüsszeli diplomáciai források megerősítették, hogy a több mint két éves, gyakran kilátástalannak tűnő egyeztetés során elért egyezséget már nem tárgyalják újra, a jövőbeli EU-brit kapcsolatokról szóló politikai nyilatkozatban azonban elképzelhetők apróbb változtatások, illetve lehet szó "tisztázó dokumentumok" elfogadásáról.

Hozzátették ugyanakkor: nem valószínű, hogy pusztán ezek sikerre vinnék a dokumentum brit parlamenti jóváhagyását.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/EPA/Will Oliver

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
El tudom képzelni, mily' felemelő érzés lehet egy alkoholistával tárgyalni Anglia sorsáról...
Peller Anikó
Könyöröghetne a rusnya otthon például azért, hogy ne 50.001 % -al lehessen ilyen horderejű dolgokról dönteni. Nevetséges egyszerű többséggel, egy felhergelt hisztis buta tömeggel eldönteni az ország sorsát. Meg az Euróét is.
kokopelli
@Peller Anikó: Egyszemű Küklopsz-néként kiabált az elején,és mára maradt a
"lepkefing" hangerő!
Fayeonna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.