Felbátorodhatott az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet Donald Trump amerikai elnök bejelentésén, amely szerint kivonják Szíriából az amerikai csapatokat.

Trump megcsinálta: újraéled az ISIS Szíriában

Fotó: Jim WATSON / AFP

A korábban az ország jelentős részét meghódító, mostanra szinte teljesen visszaszorított dzsihadista szervezet a hét végén régen nem látott komoly ellentámadást indított öngyilkos merénylőkkel és páncélozott járművekkel Szíria keleti részén.

Az Iszlám Állam szombaton 17 öngyilkos merénylőt indított a kurdok vonalai ellen, valamint több rakétát is kilőttek rájuk, de az amerikai légitámadásoknak köszönhetően több tucat dzsihadistával végeztek.

A kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők szerint a terroristákat a csapatkivonás villanyozta fel. Katonai szakértők pedig attól tartanak, hogy a kurdok ezután nem lesznek képesek megtartani az ISIS-től elfoglalt területeiket.

(Blikk.hu)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ugy latszik, az amcsik is pillednek - naluk is sikerult megtalalni a leghulyebbet - amde a legambiciozusabbat - a kormanyzasra.
Ja, aki amilyen viragot szakit, olyat szagol...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Ugy latszik, az amcsik is pillednek - naluk is sikerult megtalalni a leghulyebbet - amde a legambiciozusabbat - a kormanyzasra.
Ja, aki amilyen viragot szakit, olyat szagol...
karma1
trumpnak minden kesobb "esik le", fel sem fogja, hogy amit eddig elertek, azt o az egyetlen mondataval semmisse is tette.
Miert nem adnak neki egy X-boxot meg egy computert a twitterrel oszt jonapot? Kevesebb kart tudna igy okozni a vilagnak meg a sajat polgarainak is...:o((((

www.hirstart.hu/hk/20181223_trump_nem_varta_meg_hogy_letoltse_felmondasi_idejet_a_tiltakozo_vedelmi_miniszter
szép új világ
@karma1: Clinton csak egy picsát szopatott az orális irodában, ez a majom meg az egész világot.
Rodriginsa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Eladott Ország
Nem akármennyire alávaló húzás a kurdokat otthagyni a törökök és az ISIS prédájául. Itt az idő, hogy az európai hatalmak végre felnőjenek és katonailag is önállósodjanak. Be kell vonulni az USA helyére és végre önálló hatalomként fellépni. Ehhez kellene egy erős Európai Egyesült államok.
karma1
@Eladott Ország: Kellene, de amig ilyen pondrok szaladgalnak a politikai szinteren, mint a puhos, - ez sohasem fog letrejonni... Nem veszik eszre, hogy mekkora a baj, igaz, mit erdekli oket, amikor ok elbujnak majd a bajok elol valami venezuelai oserdobe?
Eladott Ország
@karma1: Reméljük, hogy a csúti nem sokáig lesz Európában tényező. Ha minden jól megy a tavasszal be lehet neki fűteni rendesen egy totális blokáddal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.