Trump elnök karácsonyi telefonhívásokat fogadott. Már ebből is lehet balhé a Fehér Házban. 

Az Észak-Amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) fenntart egy szolgáltatást, amivel a Télapó mozgását követik az amerikai légtérben. Ez a szolgáltatás karácsony éjjel is működött az amerikai kormányzat leállása ellenére is. Rengeteg amerikai gyerek hívta fel a parancsnokságot, hogy felvilágosítást kérjen a Télapó hollétéről. A hívások közül többet is átkapcsoltak a Fehér Házba, ahol Donald Trump elnök, és felesége, Melania fogadta őket.

Trump számon kért egy 7 éves gyereket, amiért még hisz a Télapóban

Fotó: AFP

Az elnök beszélt a hétéves Colemannel is, akitől megkérdezte, hogy van, mennyi idős, jól teljesít-e a suliban, és hogy „még mindig Télapó-hívő-e”. Később ki is fejtette, azt mondta, szerinte 7 évesen ez már eléggé ritka dolog.

Az interneten sokan kritizálták ezért az elnököt, mondván, nemcsak elbizonytalanított egy kisfiút, de gyakorlatilag le is oltotta, amiért 7 évesen még hisz a Télapóban. Ráadásul eléggé evidens is, hogy Coleman hisz a Télapóban, hiszen ha nem hinne, nem hívta volna fel a NORAD-ot, hogy közöljék vele, hol van éppen a Télapó.

(444)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@RonaGyuri: Te is szereted Ráth Végh Könyveit? Nekem minden könyve meg van, és szeretem böngészni. Hihetetlen tudással rendelkezett.
Kellemes ünnepeket! :-))
RonaGyuri
@Nessy: ha élne a bőség zavarában lenne a legismertebb műve újabb és újabb kötetei összeállításánál. Legalább egy kötetre jutna az "emút nyocév" ártunk és qurmányunk potentátjai elmélkedéseiből, bár bőven jutna a "Az emberek butításának történetéből; " folytatásába is! =))
Nessy
@RonaGyuri: Hofi Géza sem szűkölködne témában! :-))
human
@Csizmás Kond: Egy gyereknek tök mindegy, hogy télapó vagy mikulás. Ahogy a másik bőr színét, származását sem nézik.
Csizmás Kond
@human: ...mindegy ha nem érti az értelmét, de ha megkérdezné ki is az a télapó mit mondanál...mert gondolom a Mikulást azért csak meg tudnád magyarázni...
kokopelli
@Szeparepa2: Az "ami elnökök" (reps.) a Zorbán példaképei! Csak nem a közös nívó
miatt?
(a szervusz röfi és a Trampli felvilágosítása azonos nívó!! Boldogok a lelki szegények...)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.