A kereszténydemokrata értékeket nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy vasárnap megjelent német lapinterjúban.

Juncker: a kereszténydemokrata értékek nem egyeztethetők össze a Fidesz politikájával

A kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Welt am Sonntag című vasárnapi lapban közölt interjúban arra a kérdésre, miért engedi, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő, aki pártja, a Fidesz révén ugyanúgy az Európai Néppárthoz (EPP) tartozik, mint ő, "megússza" az "Európa elleni kirohanásait", miközben Magyarország egyértelműen profitál az EU-ból, azt mondta, hogy

állandóan vitatkozik Orbán Viktorral, és az EPP-ben kezdeményezte a Fidesz kizárását.

"Szerintem az EPP alapját alkotó kereszténydemokrata értékeket már nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával" – mondta Jean-Claude Juncker. Hozzátette, hogy az EPP elutasította a kezdeményezését.

Arra a kérdésre, hogy a migráció helyes kezelése lesz-e a minden egyebet elfedő, meghatározó téma a májusi európai parlamenti (EP-) választás kampányában, elmondta, hogy ezt nagyon sajnálná, mert ugyan

"meglehet, hogy a migrációs tematika fontos, de semmi esetre sem a legfontosabb problémánk".

A menekültek befogadásáról szólva kiemelte: a felelősségtudattal bíró politikusoknak venniük kell a bátorságot ahhoz, hogy beszéljenek erről a "megosztó témáról", és türelmesen el kell magyarázniuk az embereknek, hogy nem megoldhatatlan problémáról van szó.

Mint mondta, ha sikerülne megerősíteni a "rendezett együttműködést, a kihívások még kisebbek lennének, mint most". Ezt mutatja az EU-Törökország menekültügyi megállapodás, amely jelentősen hozzájárult az EU-ba érkező menekültek számának csökkenéséhez.

Az EU külső határának védelmével kapcsolatban kifejtette, hogy két éven keresztül valamennyi tagországi állam-, illetve kormányfő a külső határ jobb védelmét sürgette, a brüsszeli bizottság pedig ezt komolyan vette és kidolgozott egy javaslatot a határvédelem erősítéséről. Most azonban minden oldalról fenntartásokat hangoztatnak, ami "égbekiáltó képmutatás".

Éppen azok nem kívánnak részt venni a bizottsági javaslat megvalósításában, akik "eddig hangosan kritizálták az alulfejlett határvédelmet".

"Így nem működhet Európa"

- fogalmazott Jean-Claude Juncker.

A bizottsági elnök a terjedelmes interjúban a többi között arról is szólt, hibának tartja a populisták "majmolását", ami a hagyományos európai pártcsaládokban is egyre gyakrabban előfordul. A helyes eljárás annak tudatosítása, hogy a populisták "csak hangoskodnak, de nincsenek konkrét megoldási javaslataik korunk kihívásaira".

Elmondta: szilárd meggyőződése, hogy "az EU-nak van jövője", és elég meglátogatni egy katonai temetőt annak felismeréséhez, hogy mi az alternatíva Európa egyesítésére. Az viszont dühíti, hogy az EU-ban néha túl lassú a döntéshozatal, és míg korábban úgy érezte, hogy "a kontinens ellenállhatatlanul összenő", az utóbbi tíz évben egyre inkább azt tapasztalja, hogy eltávolodnak egymástól az emberek Európában – mondta Jean-Claude Juncker. Ügyelni kell arra, hogy "ezek az árkok ne legyenek túlságosan mélyek" – tette hozzá.

A brit uniós tagság megszüntetésével (Brexit) kapcsolatban kiemelte: abból indul ki, hogy 2019. március 29-én megvalósul a Brexit, hiszen így döntött a brit lakosság. Arra a kérdésre, hogy milyennek kellene lennie az EU és a közösségen kívüli Egyesült Királyság kapcsolatrendszerének, aláhúzta, hogy az EU-s javaslatok hónapok óta elkészültek, és most a brit félnek kellene ismertetnie elképzeléseit. Londonnak címezve hozzátette:

"szedjétek össze magatokat, és mondjátok meg, hogy mit is akartok".

Kiemelte: amennyiben a brit alsóházban január közepén megszavazzák a kilépési szerződést, nem lenne szabad megvárni a kilépés hivatalos időpontját, március 29-ét, hanem már a parlamenti szavazás utáni napon hozzá kellene látni a jövőbeli viszonyrendszer előkészítéséhez.

(MTI)

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kopacsijanos
Te faszopó állat a muzulmán kutyáid amikor embereket beleznek ki a nyakukat vágjál egy mint egy csirkének az bele fér a keresztény kultúrádba hogy az édesanyádat basznád meg te vén marha!!Foglalkozzál csak a piával már mással ne foglalkozzál te barom!!Mert ki lesz tépve a szíved!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
terlasz
Kiátkozták ezek már a regnáló pápát is, ezért aztán Junker sem számíthat a szentté avatására.
RonaGyuri
ki mondta, hogy ez retardált dagadt törpe bárkivel is egyeztetni akar? =))
justhpeter
Orbánt már korábban úgy kellett volna kivágni a Néppártból, mint macskát szarni.
Egy hazudozós tolvaj. Oszt' Jónapot !
Eladott Ország
A fidesz sikere az ellenzéki pártok fölött abból fakad, hogy a fidesz nem politikai párt, hanem egy maffia. Egy politikai párt – lényegéből fakadóan – soha nem tud akkora fegyelmet fölmutatni, soha nem tud olyan szervezettséget megvalósítani, mint a mindenható keresztapa vezetésével működő maffia. Az pedig már tényleg a lehetetlenség birodalmába tartozik, ha több párttól várunk ilyesfajta összehangolt szervezettséget és fegyelmet. A fidesznek csak azt kellett fölismernie, hogy politikai pártok nem tudnak olyan fegyelmezett egységbe tömörülni, mint egy maffia, és ezt a felismerést kellett választási törvénybe öntenie. Kétharmadával meg is tehette. Miután a politikai pártoknak egy nyomasztó anyagi erővel rendelkező, eszközökben nem válogató, katonai hierarchiájú és fegyelmű maffiát kellene legyőzni egy választásnak nevezett cirkuszban, borítékolható, hogy ez jogi eszközökkel nem fog menni. Egyetlen megoldás van, ha valaki/valakik rájuk borítják az asztalt. De hogy ezt az asztalborogatást kik, mikor, milyen körülmények között és milyen áldozatok árán fogják megvalósítani – ha egyáltalán –, azt nem tudom. Az asztalborogatás nélkül minden marad a régiben, csak az elvtársurak lesznek egyre gátlástalanabban, arcátlanabban és embertelenebbek.
RonaGyuri
Ha így van, akkor Juncker úr nagyon téved

persze az biztos, hogy nem egészen azt mondta, amit a derék matyar média a szájába adott

Állítólag Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy vasárnap megjelent német lapinterjúban azt mondta volna, hogy „A kereszténydemokrata értékeket nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával”!
Az angol nyelvű beszámolók szerint „I think the Christian democratic values on which the EPP is based are no longer compatible with Fidesz's policy.” –ként fogalmazott,
és az inkriminált welt.de cikk „Juncker zweifelt an Führungsfähigkeit Rumäniens” szerint: „Ich finde die christdemokratischen Werte, auf denen die EVP fußt, sind nicht länger vereinbar mit der Politik von Fidesz.”
Akár így, akár úgy de az elnök úr nagyon téved. S nem csak abban, hogy a dolog fordítva van, mert a Fidesznek kellene idomulnia az EPP-hez, ennél fontosabb tévedése is van: Orbán és vele a Fidesz sohasem volt sem nem keresztény , sem nem demokrata, sőt ezen eszmék vonatkozásában lövése sincs arról, hogy eszik vagy isszák! =))
emerencia
@Eladott Ország: Rengeteg békés, az erőszak minden formáját elutasító, jobb sorsra érdemes ember gondolatait öntötted szavakba remekül. Most már csak az a kérdés, hogy hogyan lehetne úgy asztalt borogatni, hogy ne sérüljön meg senki de a bűnösök mégis megkapják jogos büntetésüket és visszakerüljenek az elrabolt javak a tolvajoktól a kifosztottakhoz.
FLETÓ
@verőce21: Bocsásd ezt meg neki! Megint ittas!
kokopelli
@RonaGyuri: ...igazad van,mert a "zweifelt"= kételkedik, és az "ich finde.."=én úgy találom,
azok nem állítások hanem egyéni vélemények! A régi magyar virtus,hogy nem a vélemény-
nyel szállunk szembe,hanem a személyt támadjuk meg! A több tucat ismerősöm között egy sincs,aki valamilyen idegennyelvet ismerne! Az unokáknál már jobb a helyzet,mert ők nem
biztos,hogy "maradnak"!
tudode
Nem olyan komplikált a helyzet:

.
A POCAK NÁCI az EU-ban mindent aláír!
.
Oszt' hazarepked SELLŐK SZÁRNYÁN, és építgeti a HATALMÁT megrerősítő POSZTKOMMUNISTA MAFFIA államocsKÁJÁT, amelynek etalánja szülőfaluja!
.
Se Juncker, se más nem tehet az EU-ban, hogy ilyan SZARVASMARHA a nép, hogy eltűri azt, hogy O1G sorba megnyerhesse a MAGÁNAK ÉPÍTGETŐ maffiaállamát!
.
www.youtube.com/watch?v=Q_rV-NJBjx4
.
Ennyi lehet!
.
Aki nem hiszi el, nézze meg volt HARCOSTÁRSA videóját 1995-ből, vagy vegye meg erről a HADICSELRŐL szóló könyvet!
anima
Ne érezd magad hibásnak!
Nem csak mi, magyarok nem tudunk mit kezdeni ezzel a mérvű gonoszsággal.
Hanem a germán - hihetetlenül csúnyán kopaszodó másik kis pöcs - Manfred Weber, aki szintén csak a saját érdekeit nézi, és azon kívül szarik mindenre és mindenkire, már régen kizárhatta volna Orbánékat.

Trumppal, Erdogannal, Putyinnal, a kommunista kínai vezetővel, az Écak-korea ikim csonka unóval, stb sem tudnak mit kezdeni az emberek.
Ezek eladták a lelküket az ördögnek a hatalomért, és tőle kapnak segítséget
Az ördög, nagyon nagy erejű. Egy Isten. Egy Istennel szemben nem tudsz mit kezdeni. Csak akkor ér véget, amikor az emberanyag megöregszik, meggyengül, és meghal.
Eladott Ország
@emerencia: 1848-ban is, 1956-ban is vér nélkül győzött a forradalom, csak mindkét esetben szabadságharcba csapott át, mivel az uralkodó réteg nem volt hajlandó beletörődni, hogy vége a tobzódásnak. Ehhez 1848-ban fél év kellett, 1956-ban pár óra. De ettől még a forradalom nem szükségképpen erőszakos. Ha úgy tetszik, már most is forradalom van, ha a forradalmat úgy definiálom, hogy a fennálló uralkodó rend elleni társadalmi megmozdulás. Más kérdés, hogy garancia most sincs rá - sőt, szinte az ellenkezőjére van - hogy a rezsim ezúttal sem fog érteni a szép szóból, és foggal-körömmel ragaszkodni fog a hatalmához, ezúttal ez annál is biztosabb, minthogy pontosan tudják, hogy ha a hatalom elvész, akkor számonkérés jön...nem csak a mesés vagyonoknak lehet búcsút inteni meg az ükunokákig biztosított fényűző saját lábnak, de az egész feudális berendezkedésnek, és hát nem utolsósorban a személyes szabadságoknak is, szépen sorban. Tehát lehet ultimátumokat intézni mindenkihez, de valóban ez az utolsó esély...és ez a rezsim egy idő után, ha már veszélyesnek érzi a helyzetét, nem eltartott kisujjal fog küzdeni a korlátlan hatalmáért. Egy szó mint száz, a mostani elégedetlenség sok mindenre esélyt ad, de ha ez is el lesz baszva, akkor semmire nem lesz esély. Pont.
Jozefina
El sem hiszem, hogy ezt Juncker mondta!!! Végre ő már belátta, hogy más megoldás nincs!! Valószínűleg a hezitáló néppárti vezetőknek csurrant-cseppent egy kis magyarországi EU-s pénz valamilyen eddig ismeretlen névre, számlára!!!???
kakaósbögre
nos,azt sem látom tisztán hogy a korrupció-amely Lánczi András szerint a Fidesz legfőbb politikája-miként illeszthető be erkölcsileg bármely ideológiába.
Sylvianta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > linkto.eu/TkSNU
Alena
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Üdvözöljük ==> bit.do/eCNPE
Yeromos
A Magyar keresztény demokráciáról annyit, mióta semjénzsóti az elnökük azóta a pásztói Mária szobor nem könnyezik hanem zokog.
Janos34
--_tt találsz meztelen lányok a városodban : My.Su/Lanyok
Papuska1
Először is hiteltelen, amit Juncker mond, hiszen minden Európai szabályt, szokásjogot megszegve egy offshore paradicsomot csinált Luxemburgból, összeharácsolt egy gigantikus tőkekoncentrációt a miniállamban, azután a kirobbant botrányra fittyet hányva a szőnyeg alá söpörte a bűncselekményt. Indultak a világban már hasonlóért háborúk is! Csak Európa gyenge! Az USA, Kína, vagy az Oroszok messze túlleptek rajtunk! Nem kukacoskodnak és nem gátlásosak. Rövidesen Kína lesz a világ vezető hatalma és ő élni is fog az előnyeivel. Európa begubózott és elkésett! A liberalizmus a végpusztulás szélére vitte, és gazdaságilag folyamatosan veszít. A kereszténydemokrácia nem a Junckeri piás liberalizmus, hanem az Adenaueri kemény konzervativizmus! Ha Európa nem mutat erőt, majd mások mutatnak! A keresztény nem azt jelenti, hogy hülye, vagy mindent másokra hagyó, a saját érdekeiről lemondó! A keresztény az harcos! Csak tudja, hogy milyen értékrendért harcol. A középkorban a keresztes hadak pontosan tudták! Ezt valahogy elfelejtjük. Mi hiába puhulunk el, ha körülöttünk a világ kegyetlenül és keményen versenyzik!
kopacsijanos
Te faszopó állat a muzulmán kutyáid amikor embereket beleznek ki a nyakukat vágjál egy mint egy csirkének az bele fér a keresztény kultúrádba hogy az édesanyádat basznád meg te vén marha!!Foglalkozzál csak a piával már mással ne foglalkozzál te barom!!Mert ki lesz tépve a szíved!!
csak úgy....
@kopacsijanos: mondja ezt,kopácsi jancsi a kis nyugdijas ,bunkó alkoholista...
janikám ! vakarászd a magad heréid.
1magyar
Mert a kereszténység összeegyeztethető a hülyeséggel és a saját nép feláldozásával?
juttka
@verőce21: Eltévesztetted, az a G.O.V.
juttka
@magyarbakancs: Ahonnan nagyot lehet esni is!
juttka
@kopacsijanos: Na, megint megszólalt a fenemód kultúrált észlény! A szája tele mocsokkal, és csak úgy fröcsögi ki magából.
csak úgy....
@1magyar: kend sem egy észlény,...mitöl fosik? magyarországon több mint 30 ,különbözö népek élnek és a fidesz elött,mindenki békességben!
csak úgy....
@durbincs: szar lehet,neked muki...
fogalmad nincs,hogy ki ejtette veled teherbe a kedves mamát?
csak úgy....
@durbincs: eszem azt az óvodás,hátul gombolós szinted...
te emígy füstölögsz magadba ,mukim? kula a pelusodba,hangyák az agyadba,-csoda ha nem kíváncsi rád a kis muki !?
kokopelli
@csak úgy...:(16:17 )
1)...a szódás lova?
2)...a fél háztömb?
3)...a falrapisálták és nap kikeltette?
(;-))
juttka
@1magyar: G.O.V.-ék éppen azt csináljákl.
FLETÓ
@Eladott Ország: Nem kérdeztem ilyet!
Eladott Ország
@FLETÓ: Megbocsátok neked, mert megint ittas vagy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.