Elküldte az orosz elnök nemzetközi jókívánságait, Magyarország is kapott. 

Az országonként megcímzett üzenetekből sokan kimaradtak, Magyarország azonban nem. A levélen belüli sorrendet sajnos egyszerűen az orosz abc határozta meg, így nem alkalmas arra, hogy Oroszország nemzetközi prioritásaira vonatkozóan vonjunk le belőle következtetéseket.

„Az orosz-magyar kapcsolatokban jelentős fejlődést sikerült elérni, új szintre lépett az együttműködés, az elnök aláhúzta, hogy ennek folytatódásában bízik, az együttműködés szorosabbra fűzésével más területeken is”

– állt a Kreml hivatalos oldalán. Paksot Putyin külön nem említette, ami érdekes, mert a Törökországnak küldött üzenetben szót ejt az akkuyui atomerőműről.

Újévi köszöntő: szorosabbra fűzné az együttműködést Magyarországgal Putyin

Fotó: AFP

Orbán egyébként épp ott vendégeskedik, ahová a Putyin szintén küldött jókívánságokat: a leköszönő és a beiktatása előtt álló brazil elnök a BRICS-en keresztüli orosz-brazil kapcsolatok további fejlesztésének reményét kapta az orosz elnöktől. (Az országcsoport mindegyike, így Kína mellett India és Dél-Afrika is kapott üdvözletet.)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@fideszes gyökér: Egyszer már sikerült, igaz fegyverrel. Ma már viszont pénzzel! Éljen az örök és megbonthatatlan Putyin - Orbán barátság!
Mi meg így jártunk!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
@fideszes gyökér: Egyszer már sikerült, igaz fegyverrel. Ma már viszont pénzzel! Éljen az örök és megbonthatatlan Putyin - Orbán barátság!
Mi meg így jártunk!
Commenter
@Nessy: jó 40 évre sikerült igen. Most jön az újabb negyven év da?
Nyicsevo az időben, semmiség...
Nessy
@Commenter: Gondolod, hogy negyven év alatt visszafizetjük a hitelt, aminek egy része már el is tünt, látható eredmény nélkül?
Sámannus
Ne basztassá inkább ezzel e köcsög bandával. Inkább húzzanak ők is a tajgába medvét őrizni.
Commenter
@Nessy: sok sok negyven év kellne ahhoz...és ezt sem fogjuk tudni visszafizetni, valószínűbb hogy eltörlik majd valamikor a "barátságért" cserébe...szép kilátások...
Sámannus
A nyakkendőtöket kellene szorosabbra venni, hogy a szemetek dülledjen ki.
kokopelli
@Sámannus: Megbocsájtottak a komcsik neki,hogy anno kizavarta őket a nagy Mágus?
Kielégítette őket,de hogyan?Hányszor adhatja el valaki a lelkét mint amatőr politikus!???
namihami
Még ennél is?
Nem lesz könnyű, húzzatok bele!!!
csak úgy....
@Shikari: tibikém! te, max. a bili vagy az ágytál között választhatsz.
Clavigo
@Shikari: Làtszik,hogy csak tegnap születtél,te barom.A faszért nem vàndorolsz be Putyin gazda birodalmaba,miért itt téped a szàd,beszélsz ōkōrségeket? Agyalàgyult làpi móc.
kokopelli
@Nessy: ...és éljen a megbonthatatlan "Globus" konzerv is "Bajkálruszlival"!
meg BUÉK is! (;-)
Nessy
@Shikari: Mindenesetre üzenem Putyin katonáinak, hogy már a betörők ellopták az arany fülbevalómat, nincs mit kitépni a fülemből, mint 45-ben a pici gyerek fülbevalót.
Nessy
@Shikari: Nem az "utódlásról" van szó, a mentalitásról!
Clavigo
@Shikari: Felétek mindenki ilyen hūlye,,vagy te viszed a prímet??
kokopelli
@Clavigo: Élesben hallgatja az ARD-t,ZDF-et és az n-tv,ahol a Mándokit ßoptatták!
A "Bild "-en alszik,mert az lehugyozni való? Tájékozott mint a kompaszom! (;-)))))
kokopelli
@Nessy: Neked is és családodnak is BUÉK! (;-))
rdos
Sajtófotós csak 145 cm-es magasságú emberből lehet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.