Könnygázzal oszlatta a rendőrség Párizsban a sárgamellényesek szombati tüntetését.

Az AFP helyszíni tudósítója szerint az összecsapások a rendvédelmi szervekkel a polgármesteri hivatal közelében azután alakultak ki, hogy a kezdetben békésen vonuló aktivisták soraiból kövekkel és palackokkal dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait. A rendőrség könnygázzal válaszolt, később a készültségi rendőrségtől is erősítést kapott.

Hírügynökségek szerint a korábbi megmozdulásokhoz képest jóval kevesebben tüntettek a francia nagyvárosokban. Párizsban a BFMTV televíziós csatorna beszámolója szerint hozzávetőleg 3500 sárgamellényes vonult az utcákra.

Ismét Könnygázzal oszlatták Párizsban

Néhányan a francia himnuszt, a La Marseillaise-t énekelték, mások azt skandálták, hogy „Macron, mondjál le!”, vagy „Töröljék el az elit kiváltságait!”.

Torkig vagyunk azzal, hogy mindig mi álljuk a számlát, elegünk van ebből a rabszolgaságból, meg kellene tudni élnünk a fizetésünkből

– hangoztatta Francois Cordier, a tüntetők egyike.

A FranceInfo közszolgálati rádió szerint a tüntetők száma városonként néhány tucattól mintegy ezerkétszáz főig terjedt. A rádió úgy tudja, hogy Beauvais és Montpellier városokban szintén könnygázzal oszlattak. Tiltakozó akciókat szerveztek még a többi között Bordeaux, Toulouse, Rouen és Lyon városokban.

Ismét Könnygázzal oszlatták Párizsban

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők százezrei november második felétől vonultak utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén több olyan intézkedést is bejelentett, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Ian Langsdon

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zzszalai
[-222##-Itt találsz meztelen lányok a városodban: My.Su/Lanyok
Ancrilinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > tinyurl.com/kp95cw8
simmering73
@Rockxy: Hűűű. Ennyi pénzből Soros Gyuri bácsi kilóra meg tudná venni ezt a kilencven háromezer négyzetkilóméternyi kócerájt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.