Az Egyesült Államokba menekült a venezuelai legfelsőbb bíróság egyik bírája, Christian Zerpa – derült ki a bíró egy miami rádiónak adott interjújából vasárnap.

Az Egyesült Államokba menekült a venezuelai legfelsőbb bíróság egyik bírája

A tavalyi választások nem voltak szabadok

- jelentette ki Christian Zerpa az EVTV nevű miami rádiónak. Leszögezte: azért menekült az Egyesült Államokba, hogy így tiltakozzék Nicolás Maduro második elnöki ciklusa ellen.

Zerpát korábban Maduro elnök feltétlen híveként tartották számon, vasárnap a miami rádióban a választások manipulálása mellett a legfelsőbb bíróság ügyeibe történt beavatkozással is megvádolta a venezuelai államfőt, akit 2018 tavaszán újabb hat évre megválasztottak. Zerpa a kormányzat "meghosszabbított karjának" minősítette a caracasi legfelsőbb bíróságot, és azt állította, hogy Maduro egyes konkrét ügyekben is tanácsokat ad a bíráknak arra, hogy miképpen döntsenek. Az interjúban – amelyből részleteket közölt az amerikai közszolgálati rádió (NPR) – Christian Zerpa azt állította: az ellenzék által bojkottált, 2018-as választások után azért nem bírálta az elnököt és a rendszert, mert családjával együtt biztonságban akart elmenekülni Venezuelából.

A tavaly májusban tartott választások óta az Egyesült Államok többször is szankciókat hozott a venezuelai kormányzat és a kormányzat vezető tisztségviselői, köztük Maduro elnök felesége ellen is. Az Egyesült Államok, Kanada, az Európai Unió és egy tucat latin-amerikai ország nem ismeri el a venezuelai választási eredményeket.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Midmirinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a >> tinyurl.com/kp95cw8
Midmirinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a >> tinyurl.com/kp95cw8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.