A sok apróból egész szép summa kerekedik évente, amit eddig az egyház kapott. Most a városvezetés szeretné megszerezni a pénzeket.

A BBC News hétfői beszámolója szerint évente másfél millió eurónyi (420 millió forintnyi), turisták által bedobott pénzérmét halásznak ki a kút vizéből. A pénzt hagyományosan a római katolikus egyház kapja, amely az összeget a szegények megsegítésére fordítja.

A római polgármester, Virginia Raggi azonban bejelentette, hogy változtatni akar ezen a szokáson, mivel a pénz a város egyre romló infrastruktúrájának fejlesztéséhez szükséges. Az egyház válasza szerint viszont ezzel a lépéssel a polgármester a szegényeket sújtja.

"Nem sejtetettük, hogy ez megtörténik, továbbra is reméljük, hogy nem ez az utolsó szó az ügyben" – mondta el Benoni Ambarus, a Caritas segélyszervezet igazgatója az olasz püspöki konferencia lapjának, az Avvenirének.

A lap szombati kiadásában éles hangú cikk jelent meg "A legszegényebbektől veszik el a pénzt" címmel. Az Avvenire szerint a Trevi-kútból kihalászott a pénz az egyházi jótékonysági szervezet költségvetésének 15 százalékát biztosította.

A Trevi-kútba dobott aprópénzen marakodik a római városvezetés és az egyház

Fotó: Pixabay

A római városvezetés már elfogadta a változtatást, és az áprilisban hatályba lép. Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint azonban sok olasz a közösségi médián keresztül arra szólította fel a városi tanácsot, hogy vegye ismét fontolóra a döntést.

A csaknem 300 éves Trevi-kutat évente turisták milliói keresik fel. A pénzbedobós hagyomány Frank Sinatra 1954-ben forgatott romantikus filmje, a Három pénzdarab a szökőkútban nyomán vált világhírűvé. A szökőkút az 1960-ban bemutatott Édes élet című filmben is fontos szerephez jutott, amikor Anita Ekberg megmártózott a vizében.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Világosítsa fel már őket valaki, hogy a Trevi-kút nem a Vatikán perselye... bár lehet, szükségük lenne rá az ő "Édes életük"-re.
1magyar
15 %-a megy a szegényeknek? Ki üzemelteti, takarítja stb. azé a pénz, gyanítom a város.
Vagy takarít körülötte.
Egyház meg a szegények - lassan két különböző dolog.
sokanvagyunk
Világosítsa fel már őket valaki, hogy a Trevi-kút nem a Vatikán perselye... bár lehet, szükségük lenne rá az ő "Édes életük"-re.
Eriksson
Lehetne továbbra is a szegényeké a 15 %-ék. A többit fordíthatnának városfejlesztésre, műemlékvédelemre. Az Egyháznak elég kell, hogy legyen, amit a templomokban összeperselyez, meg amit a turistáktól összekalapoz az egyházi látványosságokért.
nezelodo
Ja, a szegényekre fordított pénztől olyan csili-vilik az egyházi paloták.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.