Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakció- és listavezetője cáfolta azon sajtójelentéseket, amelyek szerint a konzervatív erőket összefogó szövetség partneri kapcsolatra törekedne a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) és az olasz Liga alapításával esetleg létrejövő európai parlamenti képviselőcsoporttal.

Az Európai Néppárt csúcsjelöltje két lábbal beleszállt az lengyel és olasz populistákba, Orbán barátaiba

Az erről szóló spekulációk azután jelentek meg, hogy Jaroslaw Kaczynski, a PiS, illetve Matteo Salvini, a Liga vezetője január elején egyeztetett, amelyet követően utóbbi egy "olasz-lengyel tengely" létrehozásáról beszélt a májusi EP-választásokkal összefüggésben. Egyes újságok arról cikkeztek, hogy az így létrejövő frakció az Európai Néppárt egyik fő partnere lehet majd.

Manfred Weber egy strasbourgi interjújában hangsúlyozta: az EPP azért működött együtt a szociáldemokratákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel, mert ezek a frakciók jórészt osztják a pártcsalád Európai Unióval kapcsolatos vízióját.

Leszögezte: ők mindannyian "békés, virágzó Európát" akarnak, ezzel szemben szerinte a PiS és a Liga

viszályt és gyűlölet szít

a kontinensen.

A Jog és Igazságosság jelenleg az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció tagja az EP-ben, a Liga képviselői pedig a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) nevű csoport soraiban ülnek. Noha az ECR a harmadik legnagyobb képviselőcsoport, a legnagyobb tagpártnak a brit Konzervatív Párt számít, amely az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnésével ki fog esni.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ennél már csak azt tehetné jobban, ha két lábbal seggbe rúgná a retardált dagadt törpénket! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Megkapja ezt a minivisrlis is hamarosan, csak ugye kis nép, kis stílű me. !!!
kokopelli
@papa.49: ...azért van ott,hogy rendet tarson a "népek között" ! (;-))
RonaGyuri
ennél már csak azt tehetné jobban, ha két lábbal seggbe rúgná a retardált dagadt törpénket! =))
papa.49
@RonaGyuri: Igazad van ,,SZÉTFŐTT SZAFALÉDÉ,, !!!
Nessy
@papa.49: Mindkettőtöknek igaza van! A virsli felizgatott szafaládé! ( Bocsika) :-)))
Nessy
@Nessy: Jaj, fordítva! A szafaládé a felizgatott virsli! :-)) Hiába, a kor!
F_Viktor
Nem tudom miről álmodozik Kaczynski, miután a PiS a helyhatósági választásokon 16-ból 7 vajdaságot elveszített, Varsóban pedig már az első fordulóban kiütötte az ellenzék.
SystemError
Ennek nincsenek barátai... ott fog szopni, ahol kap valamit...
cikicakk55
Egy cikkel ezelőtt még azt olvastam,hogy mi vagyunk a legjobbak az EP-ben és a mi leszünk a megváltói Európának. Hogy is van ez akkor?
kokopelli
@cikicakk55: ...úgy,hogy álmodik a nyomor!...úgy hogy fütyül a sötétben a kis mezitlábas
"csávó",keresve a két haverját,holott három szegényből nem lesz egy gazdag!
kopacsijanos
Péter Szikszai"
Péter Szikszai
Szilágyi Imre Aztán mi a véleményed a hazai a hazai migránsok munkamoráljáról?Nem emlékszem arra,hogy a hazai migránsok a honi kultúra követői lennének" Akkor még lapátoljunk pár kiló szarrt a fejünkre ?? Te nem egy hülye vagy??
olivér
Had ugasson a kutyus.Amelyik ugat,az nem harap!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.