Mióta Meghan Markle bekerült a királyi családba, csak vele foglalkoznak a család rajongói és minden lépését úgy érzik, ki kell elemezni. Így merült fel, hogy a hercegné csak színészkedik, amikor a pocakját símogatja.

Ezért simogatja állandóan a pocakját Meghan Markle

Fotó: Charlotte Graham – WPA Pool/Getty Images

Meghan a várandósság alatt minden nyilvános megjelenés során simogatta és szinte állandóan fogdosta kerekeső pocakját. Ez a legtöbb ember számára egy kedves, aranyos gesztusnak tűnik, hiszen egyértelmű, hogy nagyon várják már a kis jövevényt. Persze most is voltak páran, akik szerint ez már túlzás és Meghan színészkedik, fel akarja hívni magára a figyelmet és kihasználja, hogy mindenkit a pocakja érdekel.

Szerencsére a hozzáértők ezt gyorsan megcáfolták és több pszichológus is reagált a vádakra. Kifejtették, hogy több oka is van a hercegné viselkedésének. Az ilyen nyilvános megjelenések során rengeteg ember van a helyszínen, akik általában mind kiabálnak, a paparazzik is nagy zajt csapnak, ezt pedig a magzat is érzékeli és valószínűleg mocorog. Meghan azzal, hogy a kezével simogatja a hasát, megnyugtatja a babát.

A másik lehetséges ok sem túl meglepő. Meghan első gyermekével várandós, ezért biztosan hozzáértő szakemberek adnak neki tanácsokat annak kapcsán, hogyan alakíthat ki szoros kapcsolatot születendő gyermekével. Valamint a kismamának is fontos a szülési trauma elkerülése végett, hogy a terhesség egész ideje alatt foglalkozzon, ismerkedjen pocakjával és ezáltal gyermekével.

A pszichológus pedig azt is elárulta, hogy mindemellett egy kismama számára az is ösztönös reakció, hogy ismeretlen helyzetben, vagy egy kissé idegenebb környezetben megfogja és ezzel védi a pocakját.

Tehát nem kell mindig arra gondolni, hogy a hercegné valamilyen hátsó szándékkal tesz dolgokat...

Glamour

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

herczeg0210
Nem "hervegné", ha nem tudnátok...(Egy kis elolvasás nyomda előtt még kellene.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.