Bár azt hinnénk, a királyi család gyermekei mindent megkapnak, amit csak szeretnének, ennek épp az ellenkezője igaz. A kis György és Sarolta nevelőnője nívós intézményben tanult és szigorúan fogja őket, hogy biztosan ne hozzanak szégyent családjukra nyilvános szereplések alkalmával.

Az angol királyi családban a gyerekeknek is szabályokkal telil az élete

Fotó: Dominic Lipinski – WPA Pool/Getty Images

Maria Borallo, György, Sarolta és Lajos nevelőnője a Norland főiskolán végzett, és 2014 óta dolgozik Vilmosnak és Katalinnak; György herceget nyolc hónapos kora óta neveli – adta hírül a Mirror. Rengeteg szigorú szabályt tanítanak meg a Norlandon végzett gyermekgondozóknak, így valószínű, hogy György és Sarolta is ezek szerint élik mindennapjaikat.

Mariának biztosra kell mennie: ha a gyerekek épp repülőről szállnak le, Katalin kezét fogva sétálnak, vagy a tömegnek integetnek, nincs helye semmi sírásnak, hisztinek vagy toporzékolásnak. Minden este hét órakor kell lefeküdniük, ezt semmilyen szín alatt nem szeghetik meg. Hogy ne legyenek válogatósak, ha nagyobbak lesznek, néhány naponta új ételt ismertetnek meg velük.

A játékidőt kinn kell tölteniük, függetlenül attól, milyen az idő. Bicikliznek, kutyákkal játszanak és kertészkednek. A Norland egyik jelmondata az, hogy nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözet; a nevelőnők is eszerint kezelik a gondjaikra bízott gyerekeket. Az viszont, hogy mennyit tölthetnek képernyő előtt, a szüleiken múlik.

Blikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.