Már Németországban is érzik a munkabeszüntetés káros hatását. Pedig még a sztrájk nagyja hátravan, ha nem sikerül megállapodni.

Megbénította az Audi német autógyártó ingolstadti üzemében a gyártást a vállalat győri motorgyárában napok óta tartó sztrájk.

Hétfőn és kedden teljesen leállnak a szalagok – mondta el a vállalat szóvivője hétfőn. Több ezer járművet nem tudnak legyártani az Audi ingolstadti központjában azért, mert hiányoznak ehhez a Győrben készülő motorok.

Az Audi neckarsulmi üzeme egyelőre nem érintett, ott a hét közepéig áll rendelkezésre elengedő számú motor a járművek összeszereléséhez. A szóvivő kiemelte, hogy a magyarországi tárgyalásoktól függ majd a helyzet további alakulása.

Már egy német gyárat is megbénít a győri Audi-sztrájk

Fotó: Youtube

Győrben Audi és Volkswagen márkájú járművekbe készítenek motorokat, a győri Audi-telephely a legnagyobb motorgyártó üzem az autógyártó konszernen belül.

Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) felhívására a győri Audi-gyár dolgozói múlt hét csütörtökön léptek sztrájkba, amely a tervek szerint egy hétig tart. A szakszervezet legfőbb követelése 18 százalékos béremelés az idei évre, illetve a többi közép- és kelet-európai üzemhez hasonló bérezést szeretnének. Az Audi vezetése két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt.

Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

(MTI)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kokopelli
@Yoda69: Az a hülye helyzet állt elő,hogy az Audi (N.o) min.3000 főt akar elbocsájtani
addig amíg a "Diesel vita" nem dől el,és az okot részben a magyar szállítók késedelmé-
re fogják rá! Az ilyen nagy cégnél mindig vannak "insider"-ek akik súgnak! Először azt gon-
dolták,hogy az kilépő melósok helyeit nem töltik fel,ami a természetes fluktuációt jelente-
né,de most homok került a sebváltóba! (;-))
cikicakk55
Nagyon jól teszik,ügyesek,csak maradjanak is ilyen kitartók. Az nem fog nekik menni,amivel próbálgatják rettegéssé változtatni az elhatározást,hogy majd átköltöztetik az egész gyárat Ukrajnába, Romániába, vagy Szerbiába. Itt már bedolgozott emberek vannak.Egy ekkora céget gépestől,mindenestől átvinni milliárdokba kerül. 1800 embert betanítani egy elég komoly munkára szintén évekbe telne,. Ne higgyetek nekik.Lehúzhatják a redőnyt ha kitartotok. Már pedig nekik nem éri meg lehúzni a redőnyt,mert kurva jól élnek a kizsákmányolásotokból. Azt sajnálom,hogy a többi ilyen multi cégnél még nem sikerült a szakszervezetnek az embereket ennyire összekovácsolni. Biztos,hogy lesz egy két hét,még a dolgozók és a családjaik összébb kell húzni magukon a nadrágot,de ha kitartanak akkor hamarosan több új nadrágot is vehetnek Már az is felháborító volt,hogy. az otthoni cégek dolgozói kétszer,háromszor többet kerestek ,mint a Magyarországon ugyan azt a munkát végző emberek. Természetesen az ott dolgozó Magyarok is többet kerestek.Az állam is szemét,hogy hagyja ezeket a cégeket ilyen aljas dolgokra vetemedni. hajrá Győr! Hajrá Magyarok!
namihami
Nehogy igazam legyen. De ezek se felejtenek. Netán kissé túlfeszítik a húrt. Neadjisten, de "" véletlenül"" az a helyzet álljon elő, hogy egy racionalizálásnàl pont ez a gyáregység jusson eszükbe. És a leszerelt gépek Romániába, Szlovákiába, stb. kerüljenek. Az emberek meg utcára. Pláne így, hogy már az anyagyárat is leállítják.
Ne legyen igazam, de ott is betaníthatók az emberek.
lusta
Épp az a lényeg, hogy innen már nincs hová menni. Legutóbb pont Romániában zártak be gyárat és hozták ide, mertt még így is olcsóbb minden itt, mint a románoknál. A lényegen siklanak át az emberek. Pár éve megírtam, akkor pont a prémium osztásról volt szó, de a lényeg ugyanaz. Gyórben dolgozik a létszám negyede és a győriek állították elő a nyereség kétszeresét. Tehát értékben nyolcszoros pénzekről beszélhetünk. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez a föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk úgy hazavágta az országot, hogy itt még 20 év múlva is álmodozhatunk a nyugati szintről. Ellenben az már elég dühítő, hogy a szlovákok, csehek, lengyelek kb. egyharmaddal többet keresnek. A követeléseknek pont ez a lényege. Nem lehet egyenlő szintre hozni jelenleg, de egy hasonló szintű bér már elfogadható. Nettóban még így is jóval kevesebbet fognak keresni a régiós társaiktól, de ez már nam a VW csoport hibája, hanem O1G mérhetetlen étvágya miatt van. Hiába nagy a család.
libellle
@cikicakk55: az itthoni cegek dolgozoinak 1500 € lakbert kell fizetni pro-honap ezenkivül 1/2 kenyér 4-7 € ja és egy családi ház egyszerü solid 550 000 €. Ennyi a külömbség. ja és még annyi, hogy a VW ezt nem fogja lenyelni.
vadsanca
@namihami: A magyarok meg mennek Németországba. Ott meg meglesz a pénzük. Akkor most mi a jobb az Audinak? Menni, vagy maradni? Már rég el kellet volna érni a nyugati bérszintet. Akkor itthon maradnának az emberek, ami emelné a GDP-t De a magyar vezetőségnek annyi esze van mint egy fahintalónak! Itt az "illetékes elvtársak" jól meg vannak véve, annak fejében, hogy csendre bírják a melóst. Mi ez ha nem korrupció? Valószínű it a szakszervezetnél sem mentek a dolgok a tervek szerint, ezért is kezdeményezték a sztrájkot.
Optimista vagyok a győzelem tekintetében. Remélem elindul egy lavina ami megmozgatja az ország munkavállalóit. Leginkább a melósokra gondoltam.
kokopelli
@vadsanca: Ismered a német árakat pl.élelmiszer,lakás,adók stb? Ha M.o-on olyan
magasak lennének,akkor a bérek is sokszorosai lennének! Relációban kell vizsgál-
ni mindent!
A sztrájkoknál soha nincsen győztes,csak megállapodás!
kokopelli
@lusta: mi is volt a Nokiával? Esztergom-ból Romániába!Mi nem látjuk át a
vállalati politikákat! Csak szívünk szerint foglalunk állást!
(U.i.: Bochumból jött Esztergomba,mert a "marha város" elfelejtett valamit meg-
...hosszabítani!(asszem a szerződést idejében)
cikicakk55
@libellle: tegnap 22:12
Igenmtisztában vagyok vele,hogy a legnagyobb gond a lakhatás. Azonban azzal is tisztában vagyok,hogy Magyarországon kívül,minden hol,minden országban a megélhetést és a lakhatást próbálják finanszírozni. Például tudom,mert Viktor fiam jó pár osztálytársa már minn dolgozik,hogy az egészségügyben igyekeznek olyan szállásokat kialakítani,hogy akár házaspárok is lakhatnak egy lakásban.Aki még szingli,azoknak olyasmi lakást adnak mint itt a panel.2 szobás,teljes felszereléssel,és bár vonnak le a bérükből a lakhatásért bizonyos összeget,de messze nem annyit,mint ha bérelnének. Én csak az egészségügy kinti helyzetét ismerem,mert minden ismerősöm ott dolgozik. állítólag már az építőipar is készül ilyen megoldásra, sőt több nagyobb cég is ezzel tudja magához csalogatni a dolgozókat. A mi munkásaink esetleg aludhatnak a stadionokban, a kisvasútban,igaz azt nem fűtik. Tudok róla,hogy itt is vannak már munkásszállók,de akik ott laknak legszívesebben inkább ingáznának. túlzsúfoltak a szobák,hiányosak a felszerelések .Ezt persze én is csak olvastam,nem láttam,így nem tudom mi igaz belőle.
libellle
@vadsanca: na gondolj bele a nyugati fizetés de a nyugati árakat nem. mert egy lakás itt nem harmincmillio forint hanem százötven millio.
vadsanca
@kokopelli: Az árak kb. ott vannak mint itthon. Ennek ellenére magasabbak a bérek a hazaihoz képest. (3-, ill. 4 szeres) Az élelmiszer jobb minőségű mint a hazai boltokban. ( Emlékszel a Penny botrányra? Tartós fogyasztási cikkeknek két kategóriája van. Az egyik a nyugati-, a másik a keleti piac. De megkockáztatnám, külön magyarországi exportot is. De különben meg tájékozódni kell! Nézd meg német áruházak katalógusait és tanulmányozd! Az energia-árak sem sokkal térnek el az itthonitól. ...és ott nincs "REZSICSÖKKENTÉS"
A végére egy kérdésem azért maradt. Akkor miért is mennek a magyarok nyugatra ha olyan drága az élet? Számolni azért más is tud.
vadsanca
@libellle: Ott is csak annak van aki teheti. A többség inkább bérli a lakásokat. Ennek igazából annyi előnye van, hogy munkahely váltáskor nem kell arra várnod, hogy eladd az ingatlant. Sajnos én úgy gondolkoztam mint a nagy többség. Építkeztem, hogy legyen egy "biztos" pont az életemben. De miért is? Ezért nem mobilis a magyar. Az építkezés árából nyugodtan lakhattam volna akárhol. Utána még a saját ingatlannak is költségei vannak. Az sem elenyésző a mai jövedelmek tekintetében. A hitelről meg ne is beszéljünk!
kokopelli
@vadsanca: "Mietspiegel"-ek hívják odaát a lakásbérek listáját! .:Pl
...Ingolstadtól 2,3km-re 57,92m2-es 2-szobás lakás hidegbére 689€/hónap!
Az un. "warm-miete- (fütéssel)" cca 832€/hónap) nézz utána...!
+ villany,gáz,közösköltség stb.havonta!
libellle
@vadsanca: Akkor van 2000 € netto (ez már eleg jo) fizetesed és a ballungszentrumokban egy 2 szobás lakás berlése 780- 1000 € de ezeket már kokopelli megirta. Elmész vásárolni nem tul sok 2-4 napi élemiszert veszel és gyorsan fizetsz 70 €. De ide kell jönni itt kell élni é majd azután leirni , a tapasztalatokat
kokopelli
@libellle: ..amikor az "olyanok",mint akinek én válaszoltam tudóskodnak,akkor már ß@r
van a palacsintában! Én évtizedekig utaztam naponta 2x35 km-t,a nejem meg 2x21-et!
Év végén az "állami" adóvisszatárítésből vettem meg a repülőjegyeket! Az sem igaz,hogy
a németek inkább bérben laknak! A gyerkőcök már 15-évesen (mint pl.kezdő iparitanulók) a,
munkáltató hozzáadásával (fele-fele alapon) "Bausparvertrag"-ot kötnek és fizetnek, amire
jó kamatot kapnak,és 6 év után újra megköthetnek még egyet,ha akarnak!A további építési kamat is alacsonyabb mint máshol! (valahol otthon is van a "négytéglás" (Konsmenta Bank?)
A távolságokat meg felejtsük el,mert azok csak a kis M.o.-on számítanak! (;-))...marhára csí-pem a tájékozatlan "sza(g)értőket" (;-))
vadsanca
@libellle: Ha másod magaddal bérelsz akkor már a feléből megúszod. De ha ügyes vagy találhatsz "ferienwohnung".-ot is. melegen közel a feléből meg van. Úgy gondolom, hogy egy személynek nincs szüksége 2 szobára. A lakhatási költségek tartományonként, de körzetenként is eltérnek. A kaját meg meg magadnak kell elkészítened. Talán az kiadósabb és nem kerül 70 €-ba. Ez csak hozzáállás kérdése.
Úgy gondolom, ha ügyes vagy nettó 2000€-ból ki lehet jönni.(kb 640000Ft) Ennyit még itthon sem keresnek a szakmunkások. De biztos pörög a gazdaság a propaganda szerint.
vadsanca
@vadsanca: Még egyet elfelejtettem. A lakás bérlési árak valószínű ezért magasak. ezt olvasd el!
A baj csak ott van, hogy ezt csak állampolgárok kapják. A lakás kiadókat meg nem igazán érdekli, hogy a bérlő az e..www.wohngeld.org/
vadsanca
@libellle: Még egyet elfelejtettem. A lakás bérlési árak valószínű ezért magasak. ezt olvasd el!
A baj csak ott van, hogy ezt csak állampolgárok kapják. A lakás kiadókat meg nem igazán érdekli, hogy a bérlő az e..www.wohngeld.org/...
libellle
@vadsanca: Ferienwohnung??? Hahahaha okay látom nincs fogalmad a mi eletünkröl.
libellle
@vadsanca: Wohngeld, na ez a másik vicc. tenyleg nincs fogalmad az éltünkröl.
libellle
@vadsanca: De biztos pörög a gazdaság a propaganda szerint. irod te. az pörög amennyiben még Magyarorszagot is mi tartjuk el 70 %-ban
vadsanca
@libellle: Ha tényleg ennyire sz@r kint, akkor miért nem jössz haza? Ezek szerint itt jobb?
Munkaerőhiány van állítólag, nőttek a jövedelmek és a szociális támogatások a propaganda szerint.
Szerintem zárjuk le ezt a témát! Az ember nem harapdálja az ujját csak azért, hogy fájjon!
libellle
@vadsanca: " Ha tényleg ennyire sz@r kint, akkor miért nem jössz haza? " absolut nem ertem miert gondolod, hogy a te hazád az én hazám is. én csupán tudok egy kicsit magyarul egyre kevesebbet de van egy elég jó forditom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.