Horvátországban már 35-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma, tavaly egész évben haltak meg ennyien a vírus valamilyen szövődményétől – jelentette a Jutarnji List című napilap kedden.

Vladimir Drazenovic, a Nemzeti Influenza Referencia Központ munkatársa a lapnak elmondta: az első vírusos megbetegedés nyilvántartásba vétele óta tíz hét telt el, és hasonló intenzitással még legalább négy hétig eltart a járvány.

Kiemelte:

csak az elmúlt héten laboratóriumi vizsgálattal közel 200 megbetegedést regisztráltak.

Az összes beérkezett minta 60 százalékában kimutatták az influenzát, annak 97 százalékában a vírus A típusát, azon belül is 95 százalékban a H1N1 vírust, azaz a sertésinfluenzát – húzta alá.

Horvátországban a hivatalos adatok szerint december óta 17 500 influenzás beteget regisztráltak.

A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) a 2018/2019-es influenzaszezonra 350 ezer oltóanyagot rendelt, amely három hét alatt elfogyott, így decemberben már nem lehetett hozzájutni a vakcinához.

Az influenza tünetei közé tartozik a magas láz, a végtagfájdalom, a fejfájás, valamint a kicsit később jelentkező légúti tünetek.

Szövődménye lehet tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, szívelégtelenség, középfülgyulladás, asztmás roham, valamint vesekárosodás. Azok, aki védőoltás mellett kapják el a betegséget, könnyebben jutnak túl rajta, és a szövődmények kialakulására is kevesebb esély van.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.