Az egység, a békevágy és a korrupcióellenesség programjával zászlót bontott kedden a volt vezérkari főnök, Beni Ganc vezette új párt Izraelben, az Izrael ereje (Hoszen Liszrael) nevű politikai erőt az április 9-i választások legnagyobb ígéretének tartják.

Az összes izraeli tévécsatorna élő adásban közvetítette Ganc programadó beszédét, amelyben államiságot ígért "királyság" helyett, biztonságot a szorongás fokozása helyett, s az ország lakóinak egységbe forrasztását megosztásuk helyett.

Külpolitikai téren kijelentette, hogy békére fog törekedni, ahogy – mint mondta – Menáhem Begin, a Likud egykori vezetője békét kötött Egyiptommal, ahogy Jichák Rabin kormányfő annak idején békét kötött Jordániával, és ahogy Benjámin Netanjahu jelenlegi miniszterelnök is a kétállami megoldást hirdette a palesztinokkal a Bar Ilán egyetemen elhangzott beszédében 2009-ben, valamint a Hebronról és Ciszjordániáról folytatott tárgyalásain Jasszer Arafat néhai palesztin vezetővel.

Ganc ugyanakkor azt is kijelentette, hogy ha nem vezetnek sikerre a béketárgyalások, akkor a Golán-fennsík, a Jordán-völgy és az egységes Jeruzsálem megtartásával teremti meg Izrael biztonságának feltételeit.

A belpolitikáról azt mondta, hogy nem lesznek támadások a rendőrfőkapitány, a bíróság és az állami intézmények ellen, zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben, és bejelentette, hogy nem lehet Izraelnek olyan miniszterelnöke, aki ellen vádiratot nyújtott be az ügyészség.

Beni Gancot – akinek családja mellesleg magyar gyökerű – Móse (Bogi) Jaalón volt védelmi miniszter és szintén korábbi vezérkari főnök követte a pódiumon. Jaalón kora este előzőleg eddig önálló pártjával csatlakozott Gancékhoz, és cserébe három mandátumot, köztük a másodikat is megkapta a kneszetbe jutó első tíz képviselői hely közül.

Ganc nagy várakozással kísért megjelenését azért tekintik különösen fontosnak a helyi médiában megszólaló szakértők, mert egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatásban a megkérdezettek harmincnyolc százaléka őt jelölte meg Izrael legkívánatosabb miniszterelnökeként, miközben Benjámin Netanjahut negyvenegy százalék jelölte meg. Az elmúlt közel tíz évben még soha nem közelítette meg ennyire izraeli politikus népszerűségben a 2009 óta regnáló Netanjahut.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.