Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnöknek nem segítettek az állami szervek megszökni az országból – ismertette nyomozásának eredményét a szervezett bűnözésért felelős macedón különleges ügyészség szerdán.

Az Alsat M szkopjei televízió honlapján megjelent információk szerint a különleges ügyészség előzetes vizsgálata rávilágított arra is, hogy a hivatalos szervek részéről mulasztás történt, de az ügyészség nem tudott egyetlen konkrét bűnöst sem megnevezni.

A szkopjei ügyészség három hónappal a volt miniszterelnök szökése után sem tudott konkrétumokat közölni arról, hogy pontosan "hogyan is került a börtön helyett Magyarországra" Nikola Gruevszki.

A nyomozás során több térfigyelő kamera felvételeit is megnézték a nyomozók, 56 embert hallgattak ki, valamint a határőrség számítógépes rendszerét is átvizsgálták, ám abban nem találták annak a nyomát, hogy Gruevszki bármelyik határátkelőn is kilépett volna az országból.

Az ügyészség azt is felderítette, hogy a volt kormányfő tavaly szeptemberben kiürítette a bankszámláit, és összesen 120 ezer eurót (38,26 millió forint) vett fel.

Nikola Gruevszki menekülése óta először múlt szombaton szólalt meg a sajtóban. A Szitel nevű macedón tévéadónak adott interjúban azt mondta,

azért menekült el hazájából, mert olyan információ jutott a tudomására, hogy a börtönben meg akarják gyilkolni.

A volt kormányfő nem mondta el, hogyan menekült el Macedóniából, hanem azt üzente a szociáldemokrata kormánynak, hogy derítsék fel maguk annak részleteit.

Gruevszki 2006 és 2016 között volt miniszterelnök.

Azért ítélték el, mert közpénzből páncélozott Mercedest vásároltatott magának 600 ezer euróért (körülbelül 190 millió forintért). Emellett még öt ügyben folyik ellene eljárás hazájában.

Szökése után nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Tavaly novemberben kért és kapott menekültstátust Magyarországon.

Forrás: MTI

Címlapi kép: YouTube

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ha nálunk elmenekülne a Führerünk, akkor az általa kinevezett és ittmaradó Szügyészség nem pont ugyanilyen jellegű nyilatkozatokkal bombázna minket? Nem telt még annyi idő el, hogy az ottani cselédség lecserélődhetne. És annak a pártcselédségnek az erkölcsi és emberi volumene miért különbözne a mienktől? Aneveltetése és idomítása alapján grammra megegyezik a mienkkel.
nezelodo
Kérdezze a mi nagy embereinket, hátha kiesnek a megszokott szerepükből, és véletlenül igazat mondanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.