Közeli az Iszlám Állam nevű terrorszervezet teljes felszámolása Irakban és Szíriában – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az Iszlám Állam ellen küzdő globális koalíció külügyminiszteri tanácskozásán Washingtonban szerdán.

Trump szerint pár nap múlva megsemmisül az Iszlám Állam

Trump a dzsihadista szervezet által valaha uralt területek "100 százalékos felszabadításának" bejelentését ígérte a jövő hétre. Úgy fogalmazott:

az Egyesült Államok, a terrorellenes akcióban részt vevő partnerei és a (kurdok és arabok szövetségéből álló) Szíriai Demokratikus Erők

ezeket a vidékeket Irakban és Szíriában már megszabadították a terroristáktól.

"Nem akarom elkiabálni, de a kalifátus területének 100 százalékos visszavételét jelentem majd be" – fogalmazott. Elismerte ugyanakkor, hogy a még harcoló dzsihadisták "nagyon veszélyesek lehetnek", de hozzátette, hogy "egyre kevesebben lesznek".

Az amerikai elnök beszéde előtti felszólalásában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy az Iszlám Állam "változatlanul veszélyes fenyegetést" jelent. Azt mondta, hogy a terrorszervezet egyre inkább decentralizált, és a harcmodora is változik.

A terrorellenes koalícióban részt vevő 74 ország külügyminisztereit és öt nemzetközi szervezet képviselőit Pompeo arra sürgette, tegyenek meg mindent a terrorcsoport végleges legyőzéséért. Kiemelte a hírszerzés fontosságát, és ismét arra ösztökélte a koalíció résztvevőit, hogy járuljanak hozzá a terrorellenes küzdelem költségeihez. A tárcavezető szerint csak az idén még 350 millió dollár hiányzik Irak stabilizálásához.

Az amerikai külügyminiszter megerősítette: az amerikai katonák kivonása Szíriából nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok ezzel be is fejezi a terrorellenes harcot. "Amerika továbbra is irányító szerepet vállal a dzsihadisták elleni küzdelemben" – hangsúlyozta.

Mike Pompeo felvetette, hogy az elfogott európai dzsihadistákat az egyes európai országoknak vissza kell fogadniuk, azoknak kell felelősségre vonniuk és megbüntetniük őket.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Irakban már 2003-ban rendet rakott az USA néhány szövetségesével együtt, akkor mi a Bush-t akarnak még? :)
1magyar
Éppen ideje lenne már! Kíváncsi vagyok tartja-e a szavát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.