Nem tudni, hányan lehetnek még a nyolcemeletes ház romjai alatt.

Csütörtök estére tízre emelkedett az előző nap történt isztambuli házomlás halálos áldozatainak száma – közölte Ali Yerlikaya, Isztambul tartomány kormányzója.

A szerencsétlenségnek – amelyben egy nyolcszintes lakóépület omlott össze Isztambul ázsiai oldalán, a külvárosi Kartal kerület Orhantepe negyedében – szerdán még csak két halálos áldozatát találták meg.

A mentésben dolgozók eddig 13 sérültet mentettek ki a romok alól, köztük egy ötéves kislányt 19 órával az omlást követően. Yerlikaya arról is beszámolt, hogy három sérültet intenzív osztályon ápolnak.

A tartomány kormányzója egyúttal jelezte: az omlás miatt a szakemberek szerkezeti szempontból átvizsgálják a háztömbben található összes épületet.

Az isztambuli ügyészség vizsgálatot kezdett a szerencsétlenség okának feltárására. Annyi már ismert, hogy a ház alsó öt szintje 1992-ben hatósági jóváhagyással épült, míg a felső hármat később már engedély nélkül létesítették. Az épületben 14 lakás volt, ahová összesen 43-an voltak bejelentve.

A környezetvédelmi és városrendezési miniszter, Murat Kurum a déli órákban még azt mondta a sajtónak, hogy hangokat hallanak a romok alól. A török katasztrófa-elhárítás elnöke, Mehmet Güllüoglu napközben mindazonáltal azt nyilatkozta, hogy nem tudja megmondani, hányan lehetnek még a romok alatt.

A nyolcszintes lakóház nem szerepelt a városrendezési minisztérium "kockázatos épületekről" vezetett nyilvántartásában.

A balesetre vonatkozóan a török hatóságok hírzárlatot rendeltek el, így csak a hivatalos forrásból származó információk tehetőek közzé.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.