Jelentősen rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetsége (DIHK), csütörtökön bemutatott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,7 százalék helyett 0,9 százalékkal bővülhet 2019-ben.

A DIHK "nem jósol gazdasági válságot", de kilenc éve tartó folyamatos növekedés után most igen borúsak a kilátások, és a növekedés üteme még a lefelé módosított előrejelzést is alulmúlhatja, ha "kaotikus" lesz a brit európai uniós tagság megszüntetése (Brexit) – emelte ki Martin Wansleben, a német gazdaság legnagyobb munkaadói érdekképviseletének ügyvezetője.

Hozzátette, hogy a növekedést az Egyesült Államok és Európa, és az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktusok is veszélyeztetik.

A DIHK a vállalatok várakozásairól készített felmérése eredményeit is közzétette, a 27 ezer cég bevonásával végzett kutatás szerint a német gazdaság szereplőinek csupán 22 százaléka számít az üzletmenet javulására, ami 5 százalékpontos csökkenés az egy évvel korábbi 27 százalékhoz képest, és 9 százalékról 15 százalékra emelkedett az rosszabb üzletmenettel számolók aránya.

A német cégek szerint működésük sikerességét legfőképpen a gazdaságpolitikai keretfeltételek alakulása, köztük a nemzetközi kereskedelempolitika fejleményei és a Brexit veszélyezteti, valamint a munkaerőhiány, a munkaköltségek alakulása, és az energia és a nyersanyagok árának változása.

Németország hazai összterméke (GDP) tavaly 1,5 százalékkal nőtt a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) első becslése szerint. A megelőző két évben, 2016-ban és 2017-ben még rendre 2,2 százalékkal nőtt a német gazdaság.

A DIHK mellett a szövetségi kormány is rontotta az idei GDP-növekedésre adott előrejelzését, január végén megjelent prognózisa szerint a korábban várt 1,8 százalék helyett 1 százalékos lehet a növekedés.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.