Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga méri össze az erejét az Abruzzóban vasárnap este 23 óráig tartó tartományi választásokon, amely a tartományon túlmutató, fontos próbatétel a két olasz kormánypárt számára. A közép-olaszországi régióban több mint egymillió szavazásra jogosult lakost várnak az urnákhoz. Az idő előtti választást a korábbi tartományi elnök lemondása miatt tartják. A győztes bejelentése az éjszaka folyamán várható, a végleges eredmény közzététele pedig hétfő délután. Az abruzzói választást nagy várakozások előzik meg, mert eredménye a két kormánypárt támogatottságának fokmérője lesz. A tavaly márciusi parlamenti választások óta ez az első belpolitikai próbatétel az M5S és a Liga, amelyből következtetni lehet majd a két párt tényleges támogatottságára. Az M5S a tavaly márciusi parlamenti választásokon 40 százalékot szerzett Abruzzóban, miközben a Liga 13,8-t tudott felmutatni (az általa vezetett jobbközép koalíció 35,3 százalékot). Azóta azonban a közös...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Mirabilis: Ne értékeld túl, durbincsot és shikarit,föleg nem! Ezek,politikai hovatartozás nélkül is elmeroggyantak!
Ezek benszülött magyarok...
csak úgy....
@Mirabilis: Lazábban kell kezelni a két anyaszomorítót , én úgy értettem !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.