Amy Klobuchar minnesotai szenátor személyében újabb demokrata párti politikus jelentette be vasárnap hivatalosan is, hogy indul a párt elnökjelöltségéért a 2020-as amerikai elnökválasztáson.

Amy Klobuchar személyében újabb elnökjelölt-aspiránsa van az amerikai Demokrata Pártnak

Az 58 éves Klobuchart a tavaly novemberi félidős választásokon nagy fölénnyel választották be hatodszorra is a szövetségi szenátusba. Akkor – ahogy most is – közép-nyugati gyökereit hangsúlyozta, kiemelve, hogy képes jó kapcsolatokat kialakítani mindazokkal, akik a térségben Donald Trump elnökre szavaztak 2016-ban.

"A szemetekbe nézve mindig megmondom majd, mit gondolok. Arra fogok összpontosítani, hogy elvégezzem a munkát. Egész életemben ezt tettem, és mindentől függetlenül, a szívem vezérel majd" – fogalmazott a szenátor egy minneapolisi parkban, mínusz 10 Celsius-fokos hidegben megtartott nagygyűlésen, bejelentve, hogy indul pártja elnökjelöltségéért.

Nincs politikai gépezetem, nem a pénzvilágból jövök, de kemény vagyok

- hangoztatta Klobuchar. Azzal érvelt, hogy a demokratáknak 2020-ban nagyon oda kell figyelniük a Közép-nyugatra, ahol 2016-ban Donald Trump győzött olyan államokban, mint Michigan, Wisconsin, Ohio, és Minnesotában is csupán 2 százalékos különbséggel veszített Hillary Clinton demokrata párti jelölttel szemben.

A korábban ügyészként és vállalati jogászként dolgozó szenátor – a New York-i Kirsten Gillibrand, a kaliforniai Kamala Harris és a massachusettsi Elizabeth Warren után – a negyedik női demokrata párti politikus, aki bejelentette indulási szándékát a 2020-as elnökválasztáson. Tulsi Gabbard hawaii politikus szintén jelezte elhatározását, de ő még nem tette ezt hivatalossá.

Elizabeth Warren szombaton a massachusettsi Lawrence városában el is indította választási kampányát, amelynek középpontjában – mint kifejtette – a gazdagok és a szegények közötti jövedelmi különbségek csökkentése áll majd.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A kivétel erősíti a szabályt?

avagy még ilyen véletlenek is vannak

A derék MTI olyat tette, hogy csak állok tátott szájjal és én vagyok a Sámuel (tudod aki bámuel)!
Beszámolván az amcsi demokrata szenátor-nők inváziójának újabb jelentkezőjéről „Amy Klobuchar minnesotai szenátor személyében újabb demokrata párti politikus jelentette be vasárnap hivatalosan is, hogy indul a párt elnökjelöltségéért a 2020-as amerikai elnökválasztáson.”.
Nos a derék MTI és vele persze a derék matyar média többször és határozottan „elnökjelölt-aspiráns”-nak titulálták! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.