A boszniai rendőrség lelőtte kedden azt a többszörös gyilkost, aki nyolc nappal ezelőtt egy zöldségest, a múlt hét végén pedig egy rendőrt ölt meg látszólag minden ok nélkül.

A hatóságok hétfőn indítottak hajtóvadászatot a 42 éves Edin Gacic ellen, és ötvenezer konvertibilis márka (több mint nyolc millió forint) értékű nyomravezetői díjat ígértek annak, aki érdemi információval tud szolgálni a férfi hollétét illetően.

A boszniai rendőrség lelőtte a napok óta keresett gyilkost

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Mevludin Halilovic, a szarajevói rendőrség nyomozója kedd esti sajtótájékoztatóján közölte: reggel kezdték el átfésülni azt a területet, ahol feltételezték, hogy a gyilkos tartózkodik, késő délután pedig meg is találták a férfit egy erdőben, körülbelül 20 kilométerre Szarajevótól. Edin Gacic nem akarta megadni magát, tűzharcban a rendőrök lelőtték. Egy rendőr megsérült. Az akcióban mintegy 1200-an vettek részt.

Edin Gacic 2017-ben szabadult a börtönből, ahol húszéves büntetését töltötte emberölésért, a büntetés kétharmadát ülte le.

A férfi az 1992-1995-ös boszniai háború idején a mudzsahed harcosokhoz tartozott, 1998-ban egy korábbi társát, 2002-ben pedig saját anyját gyilkolta meg.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Boszniában még a rendőrök is okosabbak! Kitüntetni aki lelőtte, a világon minden rendőrnek ezt a példát kellene követni, a nép elégedettebb lenne a munkájukkal.
Igazi jótétemény a becsületes társadalommal szemben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.