Azt kérték, helyezzék hatályon kívül Kövér László rájuk kirótt pénzbüntetését. Azt kérték, helyezzék hatályon kívül Kövér László rájuk kirótt pénzbüntetését. Nem kapott többséget a mentelmi bizottság ülésén Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) kezdeményezése a rájuk kirótt házelnöki pénzbüntetés hatályon kívül helyezéséről - közölte Hargitai János (KDNP), a bizottság elnöke. A kormánypárti politikus kifejtette: a két ellenzéki politikus azt kérte a testülettől, helyezze hatályon kívül az Országgyűlés elnökének döntését, mely valamivel több mint félmillió forint tiszteletdíj-elvonást javasolt. Ezt azonban a bizottság elvetette. Varju László azzal magyarázta a beadványukt, hogy szerinte csak véleményt nyilvánítottak a rabszolgatörvény vitáján, nem pedig a napirend meghiúsítását szerették volna elérni, ahogy Kövér gondolja. Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy 2925 módosító indítványt egyetlen szavazással vettek le a napirendről, sőt szerinte „a kormánypárti...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Nem is vártam mást ezektől a férgektől.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.