A washingtoni kormány kérésére jelölte Nobel-békedíjra Donald Trump amerikai elnököt Abe Sindzó japán miniszterelnök tavaly ősszel – értesült az Aszahi Sinbun című japán napilap vasárnap.

Washingtoni nyomásra javasolták Nobel-díjra Trumpot

Trump pénteken elárulta, hogy Abe felterjesztette a rangos kitüntetésre a párbeszéd megkezdéséért és a feszültségek csillapításáért Észak-Koreával. Az amerikai államfő beszámolója szerint a japán kormányfő átadta neki annak az ajánlólevélnek a másolatát, amelyet elküldött a Nobel-bizottsághoz. Trump a dokumentumot

a legszebb ötoldalas levélnek

nevezte.

A tokiói külügyminisztérium nem kívánta kommentálni Trump bejelentését.

Az Aszahi egy névtelenül nyilatkozó japán kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai kormány kereste meg Abét a jelölés ötletével, miután Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Ez volt az első alkalom, hogy hivatalban lévő amerikai elnök tárgyalt Észak-Korea vezetőjével.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kokopelli
@Nessy: Azt hitték a republikánusok,hogy ezt a bunkó f@ßejet úgy irányítják,ahogy akarják!
Nem tudták hogy az "ilyeneket" nem lehet,mert ha nem is gonoszak,de az erkölcsi érzékük hiány-
zik,és előbb jár a pofájuk,mint azt másoknál a "szürkeállomány" megengedné! Most a nyakukra-
nött és azt megérdemlik!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
arcmás
A trampli Trump, meg a Nobel-békedíj olyan messze van egymástól, mint Makó (vitéz) Jeruzsálemtől - de úgy, hogy közben Makó vitéz tesz egy aprócska kitérőt a világegyetem széléig, és onnan vissza.

Ja, és Észak-Korea vígan fegyverkezik tovább, szóval a trampli nem intézett el semmit, de azt nagyon.
kokopelli
@Nessy: Azt hitték a republikánusok,hogy ezt a bunkó f@ßejet úgy irányítják,ahogy akarják!
Nem tudták hogy az "ilyeneket" nem lehet,mert ha nem is gonoszak,de az erkölcsi érzékük hiány-
zik,és előbb jár a pofájuk,mint azt másoknál a "szürkeállomány" megengedné! Most a nyakukra-
nött és azt megérdemlik!
fekete
Nobel dijat enek az utodotnek! Hollywood Bohoca.. Hollywoodtol is kapott csillagott a Ja'rda'n mint
a sok szinesz,( de mie'rt?) es jo ideje felcsakanyozta egy Trump gyulolo a jardatt,es azota is ugy
van ! Csak korlatott tetek kore.Nobel dijat? Borton is keves lenne ma'r azokert a ka'roke'rt amit
a Trumpe'k tettek.A vilagott is tonkre tette'k! Epitik a falatt Mexico korul,az America First.
Becsapja az egesz vilagott es fenyegi Szankciokal ha nem ugy tesznek,mint ahogy ezek az el-mebetegek ell va'rjak!
Eriksson
"Washingtoni nyomásra javasolták Nobel-díjra Trumpot"
Ha a washingtoniak Trumpot akarják, akkor legyen Trump. Nektek nem mindegy?
bencemacska
Nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítése"
kokopelli
@bencemacska: ..vannak akik nem értik,hogy nem a lakósság,hanem a politikusok,akik
akár nem is a "WDC"-ben laknak, akarják ill. javasolják! Lehet,hogy a tönkrevágott Atlantic-City
károsult polgárait kellett volna megkérdezni?? ...igazad van,de az alacsony kerítést pár állat-
gondozóval kellene helyettesíteni,nagykaliberű sörétessel a kézben! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.