Az ukrán ortodox egyház Moszkvához hű maradt "szárnyának" templomai ellen az utóbbi időben elkövetett támadásokat a Donyec-medencei szakadár területeken szervezték meg, és közvetlenül az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) rosztovi területi részlegével egyeztetve tervelték ki – közölte Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője hétfőn, megerősített információkra hivatkozva.

Az SZBU-főnök ezt az állami rendvédelmi szerveknek a március 31-i elnökválasztás rendjének biztosításával foglalkozó kijevi koordinációs értekezletén mondta el.

Kifejtette: miután Oroszország egyházügyben elvesztette Ukrajnával szemben a küzdelmet, és létrejött a független és önálló ukrán ortodox egyház, Moszkva vallási alapú törvénytelen megnyilvánulásokhoz folyamodik, hogy destabilizálja az elnökválasztások küszöbén a helyzetet Ukrajnában.

Hozzátette: a megszerzett információk alapján nincs alapjuk feltételezni, hogy a megtámadott templomokat vezető papok be lettek volna avatva. Inkább ellenkezőleg: vannak információink, amelyek szerint egyes szélsőséges és törvénysértő akciók végrehajtása előtt feladat volt a moszkvai patriarkátushoz tartozó papok megfélemlítése, hogy reakciójuk minél természetesebb legyen – magyarázta.

Hricak szavai szerint templomok elleni támadásokat dokumentáltak az ország keleti felében.

Később sajtótájékoztatón közölte, hogy az FSZB rosztovi területi részlege a donyecki szakadárok úgynevezett "biztonsági szolgálatával" közösen a moszkvai patriarkátus húsz temploma ellen terveltek ki támadást Ukrajna területén. Ezt alátámasztandó, nyilvánosságra hozta a templomok listáját, mellettük rubelben megjelölt összegekkel, amit nyilván a támadás végrehajtóiak szántak. Szavai szerint helybelieket keresnek, akik pénzért hallandóak templomok felgyújtására, illetve egyéb támadások végrehajtására.

Hricak közölte, hogy a támadások megszervezésében részt vett Jegor Szoboljev, az SZBU volt munkatársa. Tájékoztatott továbbá arról, hogy őrizetbe vették azokat, akik a múlt hét végén a kelet-ukrajnai Zaporizzsjában megkíséreltek felgyújtani egy templomot, és azonosították a támadás megrendelőjét is. Utóbbi egy bizonyos Artem Timcsenko, aki 2014 óta szakadár ellenőrzésű területen tartózkodik és szorosan együttműködik a donyecki szakadárok "biztonsági szolgálatával" – mondta az SZBU vezetője.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a Dnyipropetrovszk megyében lévő Krivij Rih városban múlt szombaton gyújtották fel ismeretlenek gyúlékony folyadékkal az egyik templom bejáratát, a falakra pedig neonáci szimbólumokat festettek.

Február 9-én az SZBU sajtóosztálya arról számolt be, hogy meghiúsították egy ukrán állampolgár felbérelését templom-felgyújtásra. A közlemény szerint Oroszország és a szakadár területek titkosszolgálatai kétezer dollárt ígérnek annak, aki felgyújt bármely, a moszkvai patriarkátushoz tartozó ukrán ortodox egyházi épületet, amit videofelvétellel is tanúsít.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
A kgb-s elnök keze messzire elér!!!?? Csak keveri a szart!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.