Határozottan elítélte a magyar kormány újabb tájékoztató kampányát kedden Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke.

A Fideszt is soraiban tudó konzervatív pártcsalád elnöke elítélte az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker "rágalmazását", a hétfőn bejelentett kampány állításait pedig "hamisnak, félrevezetőnek és nem tényeken alapulónak" nevezte.

Az Európai Néppárt vezetője is elítélte a Fidesz újabb "tájékoztató" kampányát

Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya

"Erősen kifogásolom Magyarország támadásait és alaptalan összeesküvés-elméleteit Juncker elnök ellen, aki igaz kereszténydemokrata és valódi európai vezető. Egy vezető, aki küzdött az európai egységért, szolidaritásért és virágzásért, amely az egész EU-nak, benne Magyarországnak is nagy hasznára vált" – írta Daul a Twitteren.

"Szeretném emlékeztetni Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a brüsszeli döntéseket, a bevándorlásról szólóakat is, közösen hozza az uniós tagországokat tömörítő tanács és az Európai Parlament, s mindkettőben ott vannak Magyarország képviselői is" – emelte ki.

"Ahelyett, hogy Brüsszelt valamiféle ellenségnek állítja be, Magyarországnak rá kellene jönnie, hogy ő is a részese" – tette hozzá.

European Commission

Hungarians deserve facts not fiction. The Hungarian government campaign beggars belief. It is shocking that such a ludicrous conspiracy theory has reached the mainstream to the extent it has....

Az Európai Bizottság álhírnek, dezinformációnak minősítette az új kormányzati tájékoztató kampány anyagait, amelyeken Soros György magyar-amerikai üzletember és Jean-Claude Juncker fényképe látható a következő szöveggel: "Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel. Be akarják vezetni a kötelező betelepítési kvótát. Gyengíteni akarják a tagállamok határvédelmi jogait. Migránsvízummal könnyítenék a bevándorlást."

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Mindjárt jön a a válasz, hogy az EPP is Soros-bérenc! =))
SystemError
@RonaGyuri: Vajon az lesz a tánc vége, hogy Viktor a fideszen belül is soros ügynököket. Az szép happy finish lenne a gyógyszerfüggő elmebajának..:)
advocat
Viktor! A rohadt életbe! LÉPJÜNK KI!!! És akkor nekik kuss. Igaz nekünk is, mert éhendöglünk! Nem mind. Ti megmaradtok.
tudode
Ilyen az, amikor ŐFŐMÉLTÓSÁGA beleróKÁZIK abba a csetreszbe, amelyből jókat FALATOZNAK!
.
A pofátlanság MAGAS "skólája"!
staro2
orbánról úgy pereg le a néppárti rosszallás, mint ahogy a kutya lerázza magáról a vizet.
A fidesz által szállított szavazatok kellenek a Néppártnak ezért a kritika pusztán parasztvakítás.
Madácsi Pali
Most megismerik a fideSS politikát. Amíg megtűrik soraikban, addig azonosulnak is vele.
arcmás
Mi lenne ha beépülnék a fideszbe?
Eljátszanám, hogy tök hülye vagyok, és egy mindenre fogható aljas geci.
Egyre közelebb kerülnék Orbánhoz, és amikor elég közel kerültem, megölném puszta kézzel.
Persze utána letartoztatnának, vagy lelőnének, de megszabadítottam egy egész országot egy parazitától végleg.
Manapság így lehet áldozatot hozni egy országért.
Nem vonulnék be a történelembe, mint az aradi vértanúk, de nem is akarok, jó nekem így John Doe-ként.
Eriksson
@arcmás: Ó, Istenem! Ennyire naív (vagy tudatlan) nem lehet egy XXI. századi ember.
Ha az irányelv kellően meghirdetett, onnantól az izmus megy magától. Lényegtelen, hogy a megalkotója él-e, hal-e.
Lásd: Jézus.
Lásd: Lenin.
Lásd egyéb mozgalmakat, s azok létrehozóit.
arcmás
Holnap elmegyek egy fideszes pártházba, és elindítom a folyamatot.
Ha ügyes vagyok, egy év múlva Orbán közelébe jutok.
3D nyomtatóval nyomtatok egy dupla élű kést, amit a fémdetektor nem jelez, aztán amikor a közelébe jutottam, nyakon szúrom. Kétszer... de lehet, hogy hússzor, ami jobban kifejezné az indulatit, ami bennem dolgozik.

Van egy gyengém: Gyűlölöm a rosszat. Gyűlölöm Sátánt.
Van egy gyengéje Sátának: Gyűlöli a jót. Gyűlöl engem (mert gyűlölöm őt - ez amolyan családi vonás köztünk).
Mindenki gyűlöl mindenkit.
Bármilyen furcsán is hangozzék, de ezt is meg lehet szokni egy idő után.
Megszeretni a gyűlölet érzését...

Pl. a szomorúság nem rossz érzés - ez tévedés!
Mire emlékszel szívesebben?
Egy akármilyen limonádé vígjátékra, vagy egy drámai katarzisra, ami odaver, és beledöngöl a földbe?
A szomorúság nem rossz érzés, csak más, amit meg kell tanulni jól értelmezni.
arcmás
@Eriksson: Egy mondatban le tudnám írni az élet értelmét (nincs benne 42)
De túlképzett vagyok, és a jelenlegi munkám fizetésbesorolása miatt, nincs rá jogosultságom.

www.youtube.com/watch?v=DqUESeSwnH0
Eriksson
@arcmás: Szerintem is túl képzett vagy, normál agy fel sem foghatja mennyire.
Minden negatív érzés amely az önsajnálatból ered, tévútra vezet.
Vetkőzd le a külső behatásokat, és légy önmagad.
solidedge
Mivel hazánkban nagyon sok az idióta a Sorosozó, Brüsszelező plakátoknak igen is nagy szerepe van annak, hogy a Fideszt hozzásegítse a választási győzelemhez. Ezt nem értheti az a nyugat ahol a normális emberek vannak döntő többségben.
1magyar
Nem is európai ez a néppárt már hanem afrikai néppárt. Vagy migránsnéppárt?
vacsi
@solidedge: Nyugaton normális emberek?! Mit csináltak a Nyugatból, mióta beengedték ezt a mocsokáradatot? Hogy néznek ki a valaha gyönyörű városok, mivé lett a közbiztonság, hova fajultak az erőszakos cselekmények, gyilkosságok - már a rendőrök a feljelentést sem veszik fel! Ide ilyet nem kérünk. A gyerekeinket, unokáinkat biztonságban, kulturált környezetben szeretnénk felnevelni - és sokan vagyunk így! Én láttam ezeket a migráns bandákat először a ceglédi vonaton - ahol a kalauz kénytelen volt a vagon ajtaját bezárni, hogy a másik kocsiból át ne jöjjenek -, és láttam őket a Keletinél is... Soha többet ilyet nem akarok látni!
tudode
A napnál is világosabbá vált, hogy egy FÉLRESIKERÜLT FICERE agymenését tükrözi a NEMZETI PÁRTSAJTÓ!
.
Amelyet az is igazol, hogy még egy EGYETEMISTÁBA is belemártották a "csuti" éppen aktuális, SPECIÁLISAN MŰKÖDŐ, azt, amelytől EMBER az EMBER, és nem ösztönlény!
.
Mi várható attól, aki LECIKIZTE a saját családján belül az Édesapját is. Nem kímél se Istent, se embert, met MEGZAVARTA ELMÉJÉT a hatalom, és visszaélve HATALMÁVAL a .. k ö z p é n z, .. v a g y o n FÉLREÉRTELMEZETT sunyi kezelése.
.
Oda süllyedt a PÁRT SAJTÓ, hogy kedvébe járva, egy .. G Y E R E K L Á N Y B A ... is beleereztették GÁTLÁSTALAN fullánkjukat, akkor mit várhat Soros, Simicska stb. stb. áldozati bárányai
.
---- HELYREIGAZÍTÁS: NAGY BLANKÁRÓL VALÓTLANSÁGOKAT HÍRESZTELTÜNK A RIPOST ALAPJÁN
.
figyelo.hu/szoveg/v/helyreigazitas-nagy-blankarol-valotlansagokat-hireszteltunk-a-ripost-alapjan/
.
Tehát mindannyian leperKÁLUNK, még Adolfnál is alantasabb ORGÁNUMOKRA!
.
Szégyelljék magukat!
solidedge
A Keleti Pályaudvarhoz a kormány terelte a migránsokat, majd ellátás nélkül több napig közszemlére tette őket, hogy felkeltse a migránsokban az idegengyűlöletet. Egyébként azért sem kell félni a migránsoktól mert közülük egy sem akar ebben a hülye országban letelepedni. Az meg a nyugatiak dolga hogy mit kezdenek velük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.