Sürgősségi rendelettel módosította a bukaresti kormány kedden az új igazságügyi törvénycsomag azon rendelkezéseit, amelyek az ügyészségi vezetők – köztük a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes főügyész – kiválasztására vonatkoznak.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter a kormányülést követő sajtóértekezletén elmondta: ezentúl a vádhatóságok vezetését nem lehet ideiglenes ügyvivőkre bízni, a jelenleg tisztségben lévő ügyvivők mandátuma 45 napon belül lejár. Egy másik előírás szerint immár bírák is pályázhatnak az ügyészségi vezetői posztokra, ha korábban ügyészként dolgoztak. Toader szerint így bővülni fog a vezetői posztra pályázók köre.

A titokban előkészített, a bírák és ügyészek szakmai szervezetének elfogadása előtt néhány órával véleményezésre megküldött sürgősségi kormányrendelet tervezete szerint a romániai igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészséget (SIIJ) kivonnák a legfőbb ügyész hatásköre alól, erről azonban Toader sajtóértekezletén már nem beszélt.

A szociálliberális kormány azt követően módosította az ügyészségi vezetőkre vonatkozó szabályozást, hogy a jobboldali Klaus Iohannis államfő megtagadta a miniszter által jelölt új a korrupcióellenes főügyész kinevezését.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha az államfő nem nevezi ki 45 napon belül a miniszter által jelölt új ügyészségi vezetőt, Toader nem adott egyértelmű választ, csak annyit mondott: a törvény két döntéshozó között osztja meg a kinevezés felelősséget, de az, hogy az egyik döntéshozó nem tesz eleget hatáskörének, nem akadályozza meg a másikat jogköre gyakorlásában.

A bukaresti ellenzéki sajtó értelmezése szerint a kormány azért módosította az alig néhány hónapja hatályba lépett, sok vihart kiváltó igazságügyi törvénycsomagot, hogy kiiktassa a jobboldali államfőt az ügyészségi vezetők kinevezéséből, és megkönnyítse egy "szófogadó" – a kormánypárt befolyása alatt álló – főügyész kinevezését a korrupcióellenes ügyészség (DNA) élére.

A vezető politikusok százait rács mögé juttató DNA korábbi vezetőjének, Laura Codruta Kövesinek a leváltását tavaly nyáron érte el az igazságügyi miniszter, de új jelöltje kinevezésére már nem tudta Iohannist rákényszeríteni. Azóta Kövesi volt helyettesei ideiglenes ügyvivőként vezetik a DNA-t.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.