Donald Trump amerikai elnök kedden utasította a Pentagont, hogy dolgozza ki az űrhaderő felállításához szükséges törvényjavaslat részleteit.

Készen kell állnunk

– fogalmazott az amerikai elnök, miközben az Ovális Irodában aláírta a Pentagonnak címzett elnöki rendeletet. Leszögezte, hogy a kormányzat számára az űrhaderő felállítása nemzetbiztonsági kérdés.

Az aláírás után újságíróknak azt fejtegette, hogy „az Egyesült Államok ellenségei már a világűrben vannak, akár tetszik ez nekünk, akár nem”. Álláspontja szerint az amerikai űrhaderő nemcsak védelemre, hanem támadásra is alkalmas lesz, de „inkább országunk védelméről beszéljünk”.

Az űrhaderő felállításának tervét az elnök 2018 júniusában – az Egyesült Államok Nemzeti Űrtanácsa ülése előtt – jelentette be, hangsúlyozva, hogy az öt másik haderőnemtől elkülönülő, de azzal egyenrangú haderőnemet kell létrehozni. A végső döntés a kongresszusé, amelynek meg kell szavaznia az amerikai hadsereg átszervezését.

Az Egyesült Államok hadseregének fegyvernemei:

a szárazföldi hadsereg, a légierő, a haditengerészet, a tengerészgyalogság és a parti őrség. Ehhez csatlakozik majd egyenrangúként az űrfegyvernem.

Elemzők szerint ilyen jelentőségű átalakítás az amerikai hadseregen belül 1947-ben történt, amikor a légierő vált önálló fegyvernemmé.

A tervek szerint az űrhaderő eleinte a légierő keretei között létrehozott parancsnokság lesz, majd a kongresszus hozzájárulása után válik önálló haderőnemmé. Ennek menetrendjéről az elnöki rendelet nem ejt szót.

Az űrhaderő első feladata az lesz, hogy az esetleges támadásoktól megvédje az amerikai tulajdont, az amerikai eszközöket a világűrben. Ennek egyik módja a támadásokkal szemben ellenállóbb műholdak építése, vagy a műholdakat többször felhasználható hordozórakéták alkalmazása.

Trump utasítást adott az űrhaderő felállatására

Emellett megelőző lépés lehet az ellenséges műholdpusztító fegyverek megsemmisítése, még mielőtt azok eljutnának a céljukhoz. Katonai szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy e kapacitások kifejlesztése egyúttal elrettentő hatású lehet egy világűrbeli háború megindításával szemben.

Az űrhaderő további feladata lehet a világűr megtisztítása a veszélyes űrszeméttől. Ez háborús helyzetben az ellenséges műholdak kölcsönös, tömeges megsemmisítése esetén rendkívül fontos lehet.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gauntlet
A végtelenbe és tovább!
(én várom a szuperhősök bejelentését :)
Donáld Tramp
Hát igen.. az Oroszok mellett már a Kínaiak is odafent vannak... :D
Pági
Ùgy látszik fél a földönkívüliektől! Akár el is vihetnék egy kis kirándulásra!
tudode
Egyre gyengébb minőségűek adják fejüket POLITIZÁLÁSRA.
.
Nem kell újjal mutogatni.
.
Remélhetőleg nem felejti el Amerika sem a 2001. szeptember 11-ét, miközben JÁTSSZA a nagyfiút!
fekete
Nemzetbisztonsagi ke'rde's az U"r hadero"-Hollywood bohoca szerint.Elke'ste'l! E'pitsed csak a fal-
latt te -so"-----!A foldett ma'r tonkre tette'k ezek a Wall streeti tolvajok,most ma'r jon az U"r is.
Az Orosz es Kina mar sokkal elobre van mint ezek a ne'pbutitok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.