Megismétlik az amerikai képviselőházi választást Észak-Karolina egyik választási körzetében, mert a republikánus jelölt – bár győzött, de – visszaéléseket tárt fel.

Megismétlik a kongresszusi választást Észak-Karolina egyik választási körzetében

Mark Harris republikánus jelölt szerint a tavaly ősszel tartott félidős választásokon a levélben beküldött szavazatokat meghamisították, mégpedig az ő javára.

A politikus – aki egyébként baptista lelkipásztor – a szövetségi képviselőház bársonyszékére pályázott, meg is nyerte a választást demokrata párti vetélytársával szemben. Mivel azonban a kis szavazatkülönbség miatt a demokraták megtámadták az eredményt, az azóta újjáalakult választási bizottság nem hitelesítette azt.

A hét elején az ügyben meghallgatás kezdődött Raleighben, a tagállam fővárosában. Csütörtökön délután Mark Harris sokakat meglepő nyilatkozatot tett: "egyértelművé vált számomra, hogy a közbizalmat a kilences számú körzetben történt választásokon oly mértékben aláásták, hogy új választásokra van szükség". A gyanú szerint Harris választási kampányának egyik munkatársa manipulálta a szavazócédulákat.

Mark Harris azt állítja: nem tudott a csalásról. A meghallgatáson és korábban tett állásfoglalásait illetően pedig azt mondta: nemrégiben két stroke-ja volt, és az emlékezete nem mindig tökéletes.

A politikus egy nappal azt követően tette meg nyilatkozatát, hogy a fia – aki Észak-Karolinában szövetségi ügyészhelyettes – a meghallgatáson azt mondta: már 2017-ben figyelmeztette az apját, hogy az egyik munkatársa várhatóan csalni fog.

Dallas Woodhouse, a Republikánus Párt helyi vezetője Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a párt támogatja Harris döntését az új választás megtartásáról.

Mindent megteszünk, hogy elősegítsük az új választás megtartását, és javítsuk a rendszert a jövőre nézve

- fogalmazott Woodhouse.

Az észak-karolinai törvények értelmében az öttagú választási bizottság új választást írhat ki, ha a bizottság legalább négy tagja úgy gondolja, hogy

olyan mértékű szabálytalanságok történtek, amelyek árnyat vetnek az egész választás eredményére és kétségbe vonják tisztességes voltát.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.