Nem bánta meg az izraeli ügyvezető külügyminiszter, amit a lengyelek antiszemitizmusáról mondott, dacára annak, hogy amiatt elmaradt a Visegrádi Négyek és a zsidó állam jeruzsálemi csúcstalálkozója, mivel Lengyelország lemondta részvételét.

Az izraeli külügyminiszter megismételte lengyeleket leantiszemitázó kijelentését

Jiszráel Kac hírszerző szolgálatokért és artomenergiaügyért felelős izraeli miniszter, Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Gilád Erdán belbiztonsági miniszter (b-j) a parlament feloszlatásáról tartott vita előtt a kneszet ülésén Jeruzsálemben 2018. december 26-án. Sajtóértesülések szerint a kormánykoalíció vezetői két nappal korábban megállapodtak a parlament feloszlatásában és előrehozott válaszások kiírásának megszavazásában.

Jiszráel Kac február 17-én egy tévéműsorban idézte fel a néhai Jichák Samír kormányfő 1989-ben elhangzott véleményét, amely szerint "a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust". Samír apját lengyelek ölték meg a második világháborúban.

Nem sajnálom amit mondtam, holokauszttúlélők gyereke vagyok, és amikor a múltról kérdeznek, akkor az igazat kell mondanom

- jelentette ki az ügyvezető külügyminiszter a

tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna híradójában csütörtök este.

Sok lengyel vett részt és működött együtt a nácikkal a holokausztban, és széleskörű volt az antiszemitizmus a második világháború előestéjén és alatt Lengyelországban

- közölte Kac. "De ez nem akadályozza meg, hogy manapság együttműködjünk a lengyel kormánnyal stratégiai kérdésekben"- tette hozzá.

A tizenhármas tévé külpolitikai szakértői szerint egyelőre nem várható a kapcsolatok rendezése és izraeli bocsánatkérés, mivel mindkét országban választási időszak van. Izraelben április 9-én tartják a parlamenti választást, amely után várhatóan megpróbálják majd elsimítani a Lengyelországgal kialakult diplomáciai vitát.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Abir Szultan

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
tegyük hozzá, hogy a lengyelek kismiskák hozzánk magyarokhoz képest!
S nem csak azért mert ők bigott katolikusok! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
@Shikari: Válaszold meg a kérdésedet, hiszen csak az tetszik neked, amit te gondolsz.
CsipkeRózsa
@Shikari: Egy igazán okos emberhez fordulok, aki igazi propagandista, ezért tőled kérdezem.
Rockxy
@CsipkeRózsa: március 4., 16:44
Nem írtam olyat, hogy te.
Azt írtam, hogy bárki bármikor.
CsipkeRózsa
@Shikari: Unalmas vagy, csak engem tudsz "zaklatgatni"?
CsipkeRózsa
@Rockxy: tegnap, 23:07

Nem írtad, hogy személy szerint én, de a beszélgetés velem történt, én voltam Shikarival vita-sorozatban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.