Lavinaomlás sodort el egy magyar hegymászó csoportot a Magas Tátrában pénteken, a balesetben az egyikük életét vesztette – közölte honlapján a szlovák hegyimentő-szolgálat (HZS).

Meghalt egy magyar hegymászó a Magas-Tátrában
Fotó: Pixabay

A tragédiát okozó lavinaomlás a Lomnici csúcstól néhányszáz méterre lévő Kis Hideg Völgyben következett be a déli órákban, amikor a helyszínen nagyon rossz időjárási körülmények uralkodtak, havazott és erős széllökések voltak.

A magyar hegymászók által riasztott hegyi mentők motoros hószánokon, majd gyalogosan tudták megközelíteni a baleset helyszínét. Mire kiérkeztek, a

hegymászóknak már sikerült megtalálniuk és kiásniuk a lavina által betemetett társukat, aki ekkor már nem mutatott életjeleket.

Ennek ellenére a hegymászót megpróbálták még a helyszínen újraéleszteni, majd őt és a többi bajba került társát átszállították a közeli Téry menedékházba, ahol tovább próbálkoztak az újraélesztéssel, de eredménytelenül.

A szlovák hegyi mentőszolgálat egyik munkatársa az MTI-nek elmondta: a lavinaomlásba került magyar hegymászó csoport több mint tíz személyből állt, az általuk használt felszerelés alapján nem kezdő hegymászókról van szó. A lavinaomlásban meghalt hegymászó férfi – pontosította a HZS honlapján közölt információkat. Hozzátette:

a baleset idején és helyszínén második szintű lavinaveszély volt érvényben, ez az ötös skálán közepesnek számít, tekintve, hogy náluk a négyesnél magasabb veszélyre még nem volt példa.

A péntek délutáni órákban a hegyimentő-szolgálat mentőakciója még folyamatban volt, ugyanis a bajba került magyar hegymászókat a rossz időjárási viszonyok miatt még nem tudták elszállítani a Téry menedékházból.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Részvétem a családnak.
De odamenni februárban, ilyen célból, amikor még az időjárási kockázat is sokkal nagyobb?
És még egy kérdés (csak információs célra):: Tessék mondani, ezeket a túrákat, ki-mi és milyen pénzből finanszírozza? A mentés költségeit ki-mi állja?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.