A feketegazdaság tavaly az orosz GDP 20 százalékát adta és mintegy 20 ezer milliárd rubel értéket képviselt – közölte pénteken az RBK orosz gazdasági napilap az orosz szövetségi pénzügyi ellenőrző szolgálat (Roszfinmonyitoring) dokumentumára hivatkozva.

Az orosz GDP 20 százalékát adja a feketegazdaság
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az orosz szolgálat szerint

míg 2016-ban a feketegazdaságban a GDP 28,3 százaléka, 24,3 ezer milliárd rubel képződött, addig 2017-ben ez az arány már csak 20,5 százalék, 18,9 ezer milliárd rubel volt.

Az RBK azt írta, ez annak következménye, hogy az elmúlt években csökkent a gyanús pénzeszközök Oroszországból való ki- és az oda történő beáramlása, ugyanakkor a Roszfinmonyitoring is szűkítette a feketegazdaság fogalmát.

Az orosz szolgálat azt vizsgálta, hogy mennyire felel meg Oroszország a Nemzetközi Pénzügyi Akciócsoport (FATF) pénzmosás elleni ajánlásainak. Megfigyelésének tárgyát a "szürke" import, a jövedelmek adó- és vámfizetés alóli kivonása, valamint "szürke" bér képezte. A Roszfinmonyitoring megállapította, hogy a jogszerűtlenül megszerzett jövedelmeket gyakran külkereskedelmi tevékenységnek álcázott bonyolult banki átutalások révén próbálják meg kijuttatni az országból.

A rubel jelenleg mintegy 2,73 forintot ér.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.