Többszörös szexuális zaklatással vádolják az énekest, akár 70 évet is kaphat.

Tízrendbeli szexuális zaklatásért eljárást indítottak pénteken Robert Kelly R&B énekes ellen Chicagóban, majd letartóztatták, miután ő ennek hírére bement egy chicagói rendőrkapitányságra

– jelentették hírügynökségek.

A gyanú szerint Kelly a szexuális zaklatást négy ember – köztük három tizenéves lány – ellen követte el 1998 és 2010 között.

Az énekest több év óta vádolták zaklatással feltételezett áldozatai, azt állítják, hogy lényegében szexrabszolgaként tartott a házában fiatal lányokat. A Lifetime televízió két hónappal ezelőtt kezdett el bemutatni egy hatórás dokumentumfilm-sorozatot erről. Steven Greenberg, Kelly ügyvédje januárban úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy a filmben állítottakból semmi nem igaz.

Letartóztatták R. Kellyt

Egy chicagói ügyész közölte péntek este, hogy Kellyt valószínűleg szombaton kihallgatja egy vizsgálóbíró. Ha elítélik mindazokért, amikkel gyanúsítják, akkor összesen akár 70 évi börtönbüntetést is kaphat – tette hozzá.

A Grammy-díjas Kelly ellen, akinek leghíresebb száma az I Believe I Can Fly, 2008-ban kiskorú pornográfia ügyében már folyt eljárás Chicagóban, de felmentették.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.