Ez már a sokadik hasonló megszólalás az elmúlt napokban.

A volt belga miniszterelnök szerint sincs helye Orbánnak a Néppártban

Ki kellene zárni az Európai Néppártból a Fideszt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt – mondta a VRT holland nyelvű, belga közszolgálati tévécsatornának Herman Van Rompuy volt belga kormányfő, az Európai Tanács volt elnöke a hétvégén. A flamand kereszténydemokrata politikus elmondta:

egyértelmű, hogy amit Orbán csinál, az teljesen ellentétes az Európai Néppárt értékeivel. Úgy vélem, tartalmi okokból kétség sem fér hozzá, hogy ha Orbán folytatja, amit most csinál, akkor nincs helye az Európai Néppártban.

A 71 éves politikus hangsúlyozta, hogy heves vita zajlik az ügyben a pártcsaládon belül. Szerinte eddig azért nem indult eljárás a Fidesz ellen, mert senki sem kezdeményezte kizárását az Európai Néppártból.

Pénteken két konzervatív svéd tömörülés nyújtott be kérvényt a Fidesz kizárására. Az indítvány alapjául a magyar kormány legújabb plakátkampánya szolgált, amelynek egyik fő célpontja az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker.

(hvg.hu)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nagyon nehezen akar összejönni Orbánék kizárása,pedig az EPP-is jobban járna vele, megszabadulna a pávatáncostól.
Remélem hamarosan mennek a nemzeti tulipános picsába (közpénz nélkül) a türkökhöz Ázsiába.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Közölte az MTI.
Vagy nem az MTI hozta le a hírt? Akkor biztos az MTv1 vagy a Tv2 volt. Az se?
Akkor nincs több ötletem...
tudode
Majd ha túl lesz EZEN a NÉMA STATISZTÁN az ország, majd össze kell írni a 30 éve folyó FELTŰNÉSI VISZKETEGSÉGÉT, ill. balhécsKÁITit.
.
ElőforDÚLHAT, hogy többre jön ki aHÁNY napig PUKKASZTOTTA élvezkedve a polgárokat, illetve az EU-t!
.
Jót röhögCSÉLTEK a fiúcsKÁK azon is, amikor SZÉTRÁMOLTATTÁK a belváros, miközben KARAKTER GYILKOLÁSZTAKt:.

----- Orbán nevetve: Nincs is kormány
.
https://index.indavideo.hu/video/Orban_nevetv...
.
Oszt túltólták a bombabiztos járgányt, NINCS IS KORMÁNY, csak egy magán izé!!

.
Borsodi
@polar450: Reménykedjünk,hogy valaki segít ezen a gyáva Magyar népen.
arcmás
A Néppárt elmehet a picsába!
Fatökű kretének gyülekezete..
Európában a legnagyobb baj a Néppárt !!!
Commenter
@Eladott Ország: mindegy is, épp most olvasom hogy dehogyis tárgyalja az EP a magyar plakátkampányt. Nem is kell tárgyalni, lépni kellene, kizárással. Vagy lenyelték ezt a békát is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.