Nem valószínű, de nem is lehet kizárni annak esélyét, hogy India és Pakisztán atomfegyvert vet be egymás ellen – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Bevetik az atomfegyvereket India és Pakisztán konfliktusában?

A szakértő elmondta a két országnak 1971 óta nem volt olyan súlyos konfliktusa, mint a mostani, amikor a pakisztáni légierő lelőtt két indiai harci repülőgépet szerdán, miután behatolt az ország légterébe.

A szerdai incidens előzménye, hogy a vitatott hovatartozású Kasmír indiai részén február 14-én a Dzsais-e-Mohamed (Mohamed hadserege) nevű iszlamista katonai csoport által elkövetett merénylet megtorlásaként kedden indiai gépek megelőző csapást hajtottak végre Pakisztán területén iszlamista fegyveresek táborai ellen. India a pakisztáni titkosszolgálatot gyanúsítja az iszlamisták támogatásával.

Gyarmati István szerint az bizonyos, hogy a merénylők Pakisztánból érkeztek, de az nem bizonyított, hogy a pakisztáni kormányzatnak köze van támadáshoz.

Azt gondolom, hogy egyiknek sem áll érdekében, hogy nukleáris konfliktussá eszkalálódjon a helyzet

- fogalmazott a szakértő. Hozzátette: azt is figyelembe kell venni, hogy Indiában hamarosan választások lesznek. Ugyanakkor elhúzódó konfliktusra kell készülni – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

luiz
"Nem valószínű, de nem is lehet kizárni" Nagy zseni ez a Gyarmati Pityu
luiz
"Nem valószínű, de nem is lehet kizárni" Nagy zseni ez a Gyarmati Pityu
szép új világ
@luiz: Egy moszkvai tudósítás során mondta ezt Kulcsár: "-Ha Moszkvában nem változik az idő, akkor így marad."
A M1 már 30 évvel ez előtt is gyűjtötte a zseniket.
luiz
@szép új világ: Gálvölgyi időjárás jelentés paródiája jutott eszembe www.youtube.com/watch?v=xwpKgqcIE68
papa.49
Régi igazság a tábornokok szeretnék már élesben is kipróbálni a bombáikat, csak az indokot kell még kitalálni hozzá !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.