A portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP), majd a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) is indítványozta a Fidesz kizárását a konzervatív erőket tömörítő Európai Néppártból (EPP).

A Politico című brüsszeli híroldal arról számolt be portugál sajtójelentések alapján, hogy a szintén EPP-tagpárt CDS-PP az európai pártcsalád elnökségének írt levelet a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését kérve.

Indoklásként kiemelték:

a Fidesz "nyilvánvalóan, szándékosan bomlasztja az Európai Néppárt egységét és közös céljait", a nézetkülönbségek pedig túl nagyok ahhoz, hogy fenntartható legyen a jelenlegi állapot.

A CDA Joseph Daulnak, az EPP elnökének küldött levelet a Fidesz kizárását és vita lefolytatását kezdeményezve. A kiszivárgott dokumentumban hangsúlyozták, hogy a magyar kormánypártok számos lépése nem fér össze az Európai Néppárt ideológiájával, programjával és álláspontjával.

A közelmúltbeli fejleményekre tekintettel arra jutottunk, hogy a Fidesszel folytatott informális eszmecseréknek nincs már meg a kívánt hatásuk

- közölte Rutger Ploum CDA-elnök a Politico korábbi beszámolója szerint.

Előző nap a flamand kereszténydemokraták (CD&V), a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH), illetve a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV) kérte hivatalos levélben Joseph Dault, az EPP elnökét a Fidesz kizárására.

Múlt héten két svéd konzervatív tagpárt, a Mérsékelt Párt és a kereszténydemokrata párt nyújtott be hasonló indítványt a magyar kormány legújabb plakátkampánya és a jogállamiság magyarországi helyzete miatt.

Az EPP alapokmányának értelmében legalább öt különböző országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsodi
Már nem indítványozni,hanem kizárni kéne, minden ország szégyene lesz ha hagyják tovább a néppártban.
A tumort addig kell eltávolítani még ellnem burjánzik,ez már a végső stádiumban van,ez az egyedüli megoldás,hogy meg gyógyulhassunk.
Borsodi
Már nem indítványozni,hanem kizárni kéne, minden ország szégyene lesz ha hagyják tovább a néppártban.
A tumort addig kell eltávolítani még ellnem burjánzik,ez már a végső stádiumban van,ez az egyedüli megoldás,hogy meg gyógyulhassunk.
kokopelli
@Borsodi: nekem mindíg volt egy érzésem,hogy a néppárt megszólalni gyáva tagjai egy
megmondóembert találtak,mert ők maguk foschnak,mint a lakodalmas kutyák! Ő meg kajálja
büszkén,és azt hiszi,hogy soha nem hagyják őt ß@rban!! A végén vele vitetik el a balhét!!!
terlasz
@Pegero: "rosszabb esetben megszállhatják hazánkat"
Orbán behívja az oroszokat?
kokopelli
@Pegero:... legalább bevezetik a €-t és a tervezett minimál-órabért, a 9,19 €/órát! (;-))
terlasz
@Pegero: Oké, látom Putyin mosolyáról, hogy jönnek ők meghívó nélkül is. ? ;)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.