Orbán Viktor átlépett egy határt címmel közölt interjút a Die Welt című konzervatív német lap kedden Joseph Daullal, az Európai Néppárt (EPP) elnökével a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampánnyal összefüggésben.

Joseph Daul: "Orbán átlépett egy határt"

Joseph Daul és Orbán Viktor 2018. november 8-án Helsinkiben. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Joseph Daul arra a kérdésre, hogy miért erősödnek az Európai Unióban a populisták, elmondta, hogy ezen pártok módszere a félelemkeltés, és "csak a problémákról beszélnek, de megoldásokkal nem szolgálnak".

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor az EPP tagjai közé kívánja emelni a Jaroslaw Kaczynski vezette lengyel Jog és Igazságosság (PiS) pártot és az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini vezette Ligát, kijelentette: "megmondtam neki, hogy ez nem történik meg, amíg én vagyok ennek a pártnak az elnöke".

A francia konzervatív politikus hozzátette, hogy az EU jobbközép pártjait összefogó EPP-ben "minden tagnak tisztelnie és osztania kell a minket egyesítő értékeket".

Azzal kapcsolatban, hogy kilenc országból tizenkét tagpárt kezdeményezte hivatalosan a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését, aláhúzta: "nem félek ettől a vitától".

Mint mondta, megkapta a szükséges számú indítványt ahhoz, hogy a politikai közgyűlés következő ülésének napirendjére vegyék a Fidesz tagságának ügyét.

A magyar kormánynak az Európai Bizottság EPP-s elnöke, "Jean-Claude Juncker elleni plakátkampányát a leghatározottabban elítéltük".

Ez a kampány "megengedhetetlen"

- mondta Joseph Daul, hozzátéve, hogy az EPP "egy nagy család, amelyben lehetnek viták, de van egy határ", és ezt Orbán Viktor átlépte.

Az európai parlamenti választás és az EU-s politika egy sor további kérdésével is foglalkozó interjúban Joseph Daul hangsúlyozta, hogy az EP-választást felvezető politikai küzdelemben "mindenki ellenünk kampányol majd", és "az lesz a szlogen, hogy az EPP a hibás azért, hogy semmi nem működik Európában", holott 75 éve béke van a kontinensen és "olyan nagy a jólét és a szabadság, mint soha korábban".

Ezért aztán az EPP-nek nincs is oka szégyenkezésre – mondta Joseph Daul.

A többi között arról is szólt, hogy Angela Merkel német kancellár, a szintén az EPP-hez tartozó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) előző elnöke azon kevés "nemzeti politikusok egyike, aki valóban tudja, miként működik Európa" és mit kell tenni azért, hogy továbbra is működjék. Hozzátette: aggodalommal tölti el, hogy Angela Merkel vissza akar vonulni a politikából.

Forrás: MTI

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Orbán átlépett egy határt? Nem kedves Daul úr! Orbán rohadt sok határt átlépett ,amikor kivégezte a jogállamot Magyarországon,felszámolta a demokráciát.-de ezt Ön ugyanolyan jól tudja, mint mi.Tudott volt ez már akkor is, amikor 2018 tavaszán Ön idejött kampányolni a fidesz=orbán mellett. Igy aztán ,most mit mondjunk? Hogy leesett a húsz fillér Önöknél is- orbánnal nem lehet tárgyalni?,mert megigér mindent, talán még a nagy esküt is leteszi aztán csinálja az ellenkezőjét, sőt továbbépiti Lovasberényig? / ha nem tudja mi az- elmagyarázzuk/.Bocsánat, de velünk- nem orbán-és fidesz hivőkkel -szemben ez qrva nagy pofon volt az EPP részéről.Ne tessék csodálkozni azon, ha nem lettek a szivünk csücske!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
@Shikari: Mondod te, röhögünk mi!:-))))))))
arcmás
Nem, Orbán qrva sok határt lépett át az évek során, de EPP csak tűr és hallgat, és most sem fogják kizárni a kis genyát - mert a jobboldal már csak ilyen megalkuvó, érdek orientált?

A többi pártból már úgy kivágták volna őket, mint a macskát szarni!
justhpeter
@Shikari: Látom még mindig gurul a gyógyszered.
justhpeter
@Shikari: ... és már rémeket is látsz.
tulipan
A naarncso dinoszeurusznak a hitleri érték, a mérték
tulipan
@Shikari: Kacagni ? Ne reménykedj, sírni,annál inkább fogsz. nem kicsit, nagyon te Genya
silber13
@Shikari: Obánn? Ez a félkegyelmű? Elnök?:-))))))) Na igen! Egy füst alatt pápává is válaszztják, mert egy sikattyú Shikari úgy akarja! :-))) Megnnyugtalak, semmi nem lesz belőle, csk nagy valószínűséggel egy kiakolbólított volt néppárti kötekedő.
silber13
@Shikari: Tanulni? Ugyan kitől?Netán tőled, vagy atól a pókhasú elmebetegtől?A fidesz által bibliakénnt imádott Orbán - féle Vade Mecumot, vagya szzinntén ő áltl kreált fitymmaszos breviáriummot kellene mantrázni?
arcmás
Joseph Daullal is szarul néz ki. Ő is csak egy hájfejű politikus.

Weber nem hájfejű, de akkor is csak egy szarul kinéző politikus.
"Te, Weber, mik azok a pamacsok a fejeden látszólag összefüggéstelenül? Nem igaz, hogy nincs a közelben egy stylist, aki megmondaná, hogy lenne jó."
Mert, hogy így qrvára nem jó, az biztos!
Mint egy agyonhasznált elkopott pemzli. Bakker!

Most valamiért Szájer jutott az eszembe. Ő meg a másik véglet.
Ha Engels Frigyes rabbi lett volna, akkor pont úgy nézett volna ki, mint most Szájer Józsi a propaganda úthengerrel.
kereső
Orbán átlépett egy határt? Nem kedves Daul úr! Orbán rohadt sok határt átlépett ,amikor kivégezte a jogállamot Magyarországon,felszámolta a demokráciát.-de ezt Ön ugyanolyan jól tudja, mint mi.Tudott volt ez már akkor is, amikor 2018 tavaszán Ön idejött kampányolni a fidesz=orbán mellett. Igy aztán ,most mit mondjunk? Hogy leesett a húsz fillér Önöknél is- orbánnal nem lehet tárgyalni?,mert megigér mindent, talán még a nagy esküt is leteszi aztán csinálja az ellenkezőjét, sőt továbbépiti Lovasberényig? / ha nem tudja mi az- elmagyarázzuk/.Bocsánat, de velünk- nem orbán-és fidesz hivőkkel -szemben ez qrva nagy pofon volt az EPP részéről.Ne tessék csodálkozni azon, ha nem lettek a szivünk csücske!
Eladott Ország
Az európai politikusok változatlanul nem fogják fel, mi mindenre képes ez az ember képes, de függetlenül attól, hogy nadrágtartót, vagy övet viselnek fel kéne kötniük a gatyát. Bár attól tartok, Sargentininek igaza lehet: a fidesz néppárti kizárása már legfeljebb eső után köpönyeg. hvg.hu/itthon/20190304_Sargentini_a_Fidesz_nepparti_kizarasi_kiserleterol_ez_mar_csak_eso_utan_koponyeg
csak úgy....
Nagy szomorúsággal tudatom veled Tibim,hogy ippeg olyan hülye vagy,mint a múlt héten!
silber13
@Shikari: Miféle padlóról dumálsz itt összefüggéstelenül?:-)))))) És mi azz a többeszám? a valamelyik pártra célzol, f.elvilágosítalak:, rossz helyen kapirgálsz.És a te saját lelki-szellemi nyomorúságodat ne akard másra áttestálni. Persze: "Persaepe accidit ut utilitas cum honestate certet "
csak úgy....
@Eladott Ország: Az uniós országok többségében,lehetetlen lenne az a módszer,mit orbán mint miniszterelnök müvel!
Itt nem csupán a korrupciora gondolok! A második Bözsinéni ,ha az angol adófizetök pénzén (pedig az angol szereti a focit!)
neki állt volna stadionokat építtetni és angol,királyi (nemzethy) fociakadémiát ,csak mert Ö szereti a focit...
csak úgy....
@Shikari: Csak nem a Deutsch Tomival kokxiztok együtt? Akkor értem ezt a "szárnyalás"...
A TEK. forgassa föl az ültetvényedet,te vállalkozós...
tulipan
@Shikari: TE figyeld magad körül a valódi eseményeket, a szokásos, narancsos-náci ábrándjaid helyett!!!
kokopelli
@csak úgy...: a szárnyalás is pénzbe kerül,de kényalmes más pénzén szárnyalni,holott
nem veszi senki észre,a Lölö-Viktor tandemen kívűl, szárnyalókat!
(csak még a schegg-nyalókat..)
tulipan
@csak úgy...: Az uniós országok többségében,lehetetlen lenne az a módszer,mit orbán mint miniszterelnök müvel!
Na meg, szégyellnék is!
silber13
@Shikari: " Magyarország a jobboldali kormányok alatt tud szárnyalni..." Ah, minő szellemi nagyság, minő fennkölt pátosz! Neked minimumm a Parnasszuson lenne a helyed a sok híres vátesz között!:-)) Azért világosíts fel, az a szárnyalás az Ikaroszi szárnyalást jelentené?:-))
csak úgy....
@silber13: Tériszonyos a Tibink,ne küld föl a magosba! :) Napi 1 nehéz kérdést javaslok Tibihez !
csak úgy....
@tulipan: Szerinted van arra törvény,hogy az EU,hogyan tudna a tagországokból felelöségre vonni egy korrupt politikust?
Nekik el kell viselni a faszit, míg otthon a nép vagy a korrupciós ügyekkel foglalkozó államügyész nem lép! :)
csak úgy....
@kokopelli: Lölö & Viki egy másik kategória! :) míg ,maguk a Magyarok nem födözik föl bennük a "rejtett hibát "...addíg éldegéljenek hülyén...
csak úgy....
@Shikari: erölködésnek beszarás a vége , ugy tíborom!?:)
Clavigo
@Shikari: Ma is túlórázol,,Köpőcsésze ? Vagy leugrasz Kőbányára,,hajléktalanokat molesztálni ?
tulipan
@csak úgy...: Nem tudom, de az biztos, hogy ilyen, bunkó pimasz táraságra, mint ezek a narancsos tolvaj hiénák, idáig még nem vltak felkészülve!!!
arcmás
Vagyis Európa az Epp, a konzervatív jobboldal miatt olyan szar, amilyen?
Még sosem szavaztam ilyen választásban, de most fogok - már csak azt kéne tudni, hogy kire.
Ti béna fasz ellenzék, már megint az a baj, hogy nem tudom kire szavazzak!
MIT MŰVELTEK TI ROHADÉKOK ???!!!

Úgy látom két lehetőségem van.
Vagy háborúba megyek anarchistaként halálig (én nem szoktam meghalni, tehát másoknak kell), vagy elkezdek jógázni masszívan teljesen kirekesztve ezt a szar szemét világot a szar szemét emberekkel együtt.

Nem tudom mi legyen...
Választás előtt állok.
arcmás
Bizony, Európa az EPP miatt olyan szar, amilyen!
És még le sem kellett mennem alfába, hogy erre rájöjjek.
Bocsi skacok, de nem bírom a jobb oldalt - tőkések, akiknek csak a pénz, a profit számít, szociálisan érzéketlenek, az elesettekbe belerúgok, Orbánt és a fajtáját megtűrők, stb.
silber13
@Shikari: És mégvalammmi, amiért Orbánnak esélye sincs birmilyen vezetői posztot kikuncsorogni! Egy notorius hazudozó, egocentrikus és hataloméhes,korrupt vezetőt nem kíván Európa...Aki ráadásul egy bunkó " homo unius libri"
cikicakk55
Na persze! érdekes,hogy minden EP képviselő ha külön nyilatkozik,akkor szembe megy Orbánnal,kizáratná az EP-ből,gazembernek és csalónak tartja.Még is már 9. éve benn tartják az EP-ben,pedig egyre nagyobb gaztetteket hajt végre. Ezeket az sem zavarja,hogy a saját népeik által befizetett adóból támogatják Orbánt és a pártját,hogy jóval többet kapnak mint az átlag,és semmi nyoma nincs. Persze tudják,hogy a saját családjára és a barátaira költi az Unió által adott segítséget,de még ez sem elég indok nekik arra,hogy kivágják végre az Unióból is nem csak az EP-ből. Nekünk az átlag embernek már úgy is mindegy,hisz már szinte minden bőrt lehúztak rólunk.Már saját országunkban is rabszolgák vagyunk. Mi a francért nem képesek már egységesen dönteni? Meddig engedik még,hogy Európában egyetlen ember ekkora bomlasztást vigyen végbe.? Tehetetlen és tutyi-mutyi emberek vannak az EP-ben és az EB-ben is.
csak úgy....
@tulipan: A rendszer váltás óta gazdagodnak a mindenkori politikusok és nagy ívben szarnak a prolikra ! Mostanság ez a királyi ,fölséges ,mindenkinél mindent jobban tudó a volt kiszes izéka ,aki be ette magát a várba mint szú a fába...,kinek bepapizza a sok hülye a nacionalista meg a megvédünk szöveget,közben kiderül,hogy minimum 24.000 dobták föl a bakancsot a múlt évben ,csak mert nem volt orvos a környéken, de azon kívül minden faxa, éljen a magyaros rózsaszínüleg látók clubja! Lenne migráncs,ki azért gyalogolt több ezer kilómétert,hogy a magyarktól a kultúrájukat happolja el ,a Matyó mintást?
kokopelli
@silber13: Az ENSz főtitkári feladatát másodállásban fogja elvégezni,a NATO főtitkár teendő-
jét reggeli közben teljesíti,a ME-i "dógokat" meg vacsoránál a Lölő-vel meg a Vejkóval futja át!
Egy igazi polihisztor őkelme! Egy a bökkenő,hogy azután felébred,mint a nyaloncai,hogy a ke-
ze a kórházi aranybilibe lóg! ...és a személyi titkára a szobatárs Shikari lesz!
creativehun
A jelenlegi Magyarországi helyzetnek gyakorlatilag ugyanaz a magyarázata mint annak,hogy még nem kenték ki Orbánt az Európai Néppártól. Az emberek ott is..itt is ..hiszékenyek...így aztán hajlamosak azt hinni,hogy majd egy kis hazai vagy nemzetközi szájkaratétól bármi is változik. Nem,nem változik! Sargentini helyesen írta...már rég ki kellett volna kenni. Orbán egy olyan folyamatot és eszmét képvisel ami még nem náci...de nagyon közel áll hozzá! sajnos..látható módon ebben az országban nagyon sokan nem hajlandóak észrevenni a párhuzamot a Hitleri Németország és a jelenkori Magyarország között,mint ahogy az akkor folyamatok mostani párhuzamai is elkerülik a tömegek figyelmét.Orbánból simán kinézem,hogy képes lenne a nagy,nemzeti,turul,szittya ősmagyar múlt..és élettér nevében háborús folyamatoak indukálni...mint ahogy nagyon sok szavazójából kinézem,hogy vannak annyira retardáltak,hogy ebben is követnék!
human
Ha átlépte, hát átlépte. Majd átlépi a következőt és a következőt és ...
youtu.be/zkzWyOaS8kU?t=11
Lepényleső
...naponta,s ezért is migráns ő,de néki ezt még senki sem mondta,holott ő igazán veszélyes
minden őslakosra.
csak úgy....
@arcmás: bünbak keresésbü te is jeles...
creativehun
@kereső: Ez egy nagyon szép szám.Az énekes ,házaspár egyébként anno nagy kedvencem volt...igaz azóta már 99-ben elváltak...és feloszlott az együttes.
tulipan
@Shikari: Lehet este megfegyelmezek néhány kötekedő narancsos_náci idiótát! Lehet köztük leszel te is ronda hányadék! :-)))))))
kereső
És ehhez mit szól vajon Daul úr- orbán barátja? A miniducsénk a francia nyilas barbie-val készül szövetségre lépni.
Meg is oldódik a nagy kérdés- putyin finanszirozza mindet, az afd-t is.
hvg.hu/itthon/20190306_Politico_Le_Pen_frakciojaval_targyal_a_Fidesz_hatha_hozzajuk_atulhetnek_a_Neppart_helyett
silber13
@Shikari: -szeetne az lenni, de éppen most készítik elő számára és a fidesz számára a Néppártból történő repülést.:-)))
kokopelli
@silber13: Amikor ott ült a terem bal szélén a ,és nézett mint parasztgyerek a mozibn,tényleg
egy rakás szerencsétlenség volt! A magyar alájátszás "Oskar" szintű volt! Ő mindig egy "futottak
még" versenyző volt,sajnos egy leamortizált gazdasági és politikai országban!Ő lassan örül,ha e-
gyedül tud ß@rni és nem vágják ki az EU-ból,vagy legalább "takarékra állítják,saját párttársai!
Ő lassan olyan lesz,mint az a rokon akit mellőznek ill. ha lehet nem nagyon emlegetnek!
kokopelli
@kereső: (08:21)..könnyebb lesz a titulusa a csutinak! "nazi,náci,faschist,fasiszta...!
Kivehetik a Fidesz-ből a "d"-t is,mert már nemcsak nem fiatalok,de demokraták sem!
Átírhatják slogent is "Pro Patria et "iI"Libertate"-ra!
Commenter
@kereső: nepszava.hu/3027945_folynak-a-megbeszelesek-lehet-hogy-a-szelsojobboldali-frakcioba-ul-at-a-fidesz-ha-kizarjak-a-neppartbol
advocat
Csak a szájuk jár! Olvassátok el B. Zsolt mai cikkét. Szerinte ha kizárják a Fideszt, akkor még jobban járhat. És övé az 5-ös tagkönyv. Biztos tudja.
silber13
@Shikari: Felettébb zavaros agyra valló gondolatmenet! Nem ártana, ha világossá tennéd ezt a Shikari -féle blödlit!:-)) Ki megy ki után?:-))) És mi, vagy ki az az "utánunk"? Te nagyon el vagy tévedve Shikari!Neked fixia ideád, hogy te- intruder létedre - számítasz valamit ennél a horánál! Megmondom,nem számítasz semmit, egy fel-és kihasznált nulla vagy ezek szemében, nem több.!
tulipan
@Shikari: A te sületlen majom ábrándjaid!! :))))
silber13
@Shikari: Megértelek, mert neked ezt KELL írkálnod, bármennyire i baromnak néznek mások. Ezért kapod a kegyelem kenyeredet és majd az obulusodat is!:-)))))
silber13
@Shikari: Lámmegint hlyeséget írszMit csinálok és mit írok?? Neked valami hibádzik, de nagyon a hidroglóbuszodban!:-)))))
silber13
@Shikari: Hát persze, hogyne! A brüsszeli hozzáértők pontosan tudják, milyen hazudozó szélhámos egy alak Orbán.És mivel ismerikezért nincs egy hangyafarkányi esélye sem vezeető beosztásra. Mádsfelől nem hiszem, hogy a magyar emberek nagy többsége rá adná a voksát! Ahhoz túl jól ismerik a csúti vízilovat.
tulipan
@Shikari: Hiszen, mindnyájan tudjuk, hogy a csuti vizilónak,szélsőségesek közé kerülés ez volt a célja eddig is! :)))))))
1magyar
Kérdezem, ezek az uniós vezetők nem esküdnek fel valami olyasmire, hogy az európai embereket szolgálják és védik érdekeiket?
Orbán csak tartja magát ahhoz amire felesküdött, a magyar nép védelmére.
kereső
@1magyar: orbán, amióta belépett a magyar politikai életbe, mindig csak a saját seggét-és a saját zsebét védte. Neki az !egyenlő a magyar néppel. Te meg beszopod a a szöveget."Hittem szép szavadnak,mégis megcsalál"!-majd elmondhatjátok ezt ti is.
tulipan
@1magyar: Hogy oda ne rohanjak!!!Mindjárt elbőgöm magam! Te, reszkető, buta, hiszékeny őrült! :
silber13
@Shikari: Stultus es... qui facta infecta facere verbis cupias.
silber13
@Shikari: "
Shikari Nem ismerős a szöveged?
@silber13: Figyelj és tanulj! :-)
Hát most megordítottm a dolgot! Te figyelj és tanulj! Biztosan segít megéreni a szöveget valami echte intelligens narancsos !:-)))
tulipan
@silber13: Szerinted létezik, ezek között, a buta dinkák között " olyan" , hogy inteligens narancsos???
Aligha...
advocat
@Shikari: Nyalnak a kb. 15 szavazatért. Ennyi. Meg nagyívben sz@rnak ránk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.