Donald Trump amerikai elnök pénteken Alabamába, a tornádó sújtotta vidékekre utazik.

Donald tragikusnak nevezte a természeti katasztrófát, amely egy széles viharzóna részeként sújtotta Alabamát, Georgiát, Floridát és Dél-Karolinát is. Halálos áldozatokat a forgószél csak Alabama keleti vidékein – a főváros melletti Beauregardban és Tuskegee, Auburn és Opelilka városban – követelt.

Hétfőn, egy nappal a 23 halálos áldozatot követelő tornádó után Trump már bejelentette, hogy az amerikai nemzet gyászolja az áldozatokat. A Fehér Házban rendezett ünnepségen arról beszélt, hogy

szeretetet és imádságot küld Alabama rendkívüli lakóinak.

Az elnök még hétfőre virradóra telefonon egyeztetett Kay Ivey alabamai kormányzóval, akinek minden segítséget megígért. A szövetségi katasztrófavédelmi hivatal (FEMA) már el is küldte a tíz-tíz fős mentőcsapatot Alabamába és Georgiába.

Trump a tornádó sújtotta Alabamába utazik

A helyreállítás még mindig nem kezdődhetett meg, egyelőre további hét vagy nyolc eltűnt után kutatnak. Bill Harris megyei halottkém újságíróknak azt mondta: az eltűntek szinte bizonyosan az otthonaikban tartózkodtak, amikor lecsapott a tornádó.

És az otthonaik már nem léteznek

– tette hozzá. Elmondta azt is: az egyik túlélő hét családtagját veszítette el a katasztrófában.

A mentési munkálatokat – és az esetleges túlélés esélyeit – nehezíti, hogy keddre fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. A mentőknek legalább ötven sérültről is gondoskodniuk kell. A túlélőknek vizes palackokat és gyógyszereket osztanak, és a környező települések kórházaiba vagy menedékszállásaira viszik őket.

Kedden már önkéntesek több csapata is a helyszínen segített a bajbajutottakon.

Az amerikai televízió helyszíni tudósításai megdöbbentő képeket vetítenek: kicsavart fákat, a földdel egyenlővé tett településeket, egymásnak sodort gépjárműveket mutatnak. Az egyik autót a forgószél például egy széles fa törzse köré tekerte fel, meghajlítva a fémet is.

Az amerikai meteorológiai szolgálat szerint 2013 óta ez volt a legpusztítóbb tornádó az Egyesült Államokban. A forgószél vasárnap éjjel átlagosan 275 kilométeres óránkénti sebességgel süvített végig a térségen.

CIkk- és címlapkép: AFP

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Arra nem ismerik a téglát és a betont? A tornádó úgy kapja fel a fából készült házakat mint a pihét.
3dwhite
Utána. Közben kellett volna vagy elötte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.