Persze nem mindenkinek. Megduplázhatják éves pihenőszabadságukat azok a közalkalmazottak, akik két állami munkahelyen dolgoznak. Azaz a minimum 21 munkanap szabadság helyett legalább 42 napig, vagyis több mint két hónapig pihenhetnek minden évben. Egy erről szóló törvénymódosítási javaslatot pénteken bocsátott közvitára a munkaügyi minisztérium. A tervezet azokra a közalkalmazottakra vonatkozik, akik alaptevékenységük mellett még egy teljes állásban oktatnak, illetve egészségügyi, szociális vagy művészeti téren különféle, teljes állásként kezel tevékenységet folytatnak. Ez elég homályosan hangzik, de a módosítás szövege csak ennyit mond, másrészt – ha lesz belőle valami –, jó eséllyel megjelennek a tisztázások is. A jelenlegi törvényi keret csak egy teljes időtartamú, azaz minimum 21 napos éves pihenőszabadságot tesz lehetővé a közalkalmazottak számára.

Forrás: foter.ro
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
te ócska román szőröstalpú kókler takarodj haza! =))
polar450
Akik nem érik el a 800 túlórát, ne is áhítozzanak...valamit - valamiért, rezsim- módra!
desiro
@durbincs: Te idióta most vettek el tőlük 5 napot!
Kiugrott a szög a zsákból tényleg bocskoros ez a majom durbincs, romhány újságból hozza a hülyeséget.
SystemError
@durbincs: maga nem egy automatizált program? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.