Az Európai Unió (EU) külső határának védelme és a schengeni övezet kiteljesítése mellett a közösség közép-európai tagországainak tiszteletét is hangsúlyozta Annegret Kramp-Karrenbauer, a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke az EU reformjáról szóló írásában, amelyet Emmanuel Macron francia államfő javaslatára válaszul tett közzé a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban.

A politikus kiemelte, hogy az EU "példa nélkül álló sikertörténet", és az "európai eszme" támogatottsága minden eddiginél nagyobb. Azonban a pártokon alapuló reprezentatív demokráciára, a jogállamiságra, az egyén szabadságára és a szociális piacgazdaságra épülő "európai életforma" határozott, "offenzív" képviseletéhez meg kell erősíteni az EU-t.

Az erősebb EU-hoz elengedhetetlen a tisztelet a közép- és kelet-európai országok "megközelítésmódjai és a közös európai történelmünkhöz és kultúránkhoz adott különleges hozzájárulásuk" iránt. Ugyanakkor nem férhet kétség az alapértékekhez és -elvekhez, ezek nem képezhetik alku tárgyát – írta Annegret Kramp-Karrenbauer.

(MTI)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nevemnick
,,Az erősebb EU-hoz elengedhetetlen a tisztelet a közép- és kelet-európai országok "megközelítésmódjai és a közös európai történelmünkhöz és kultúránkhoz adott különleges hozzájárulásuk"
Megbotlott a nyelve?
,,...európai történelmünkhöz és kultúránkhoz adott különleges hozzájárulásuk"

Dakota főnök felült a döglött lovára...
Klubtag
"Tisztelt" Annegret! Egy kis időre - mondjuk pár évre - gyere ide, élj velünk, próbáld ki milyen...
Ha még akkor is így látod, akkor talán még miniszterelnök is lehetsz nálunk...
kereső
Remélhetőleg ez a tisztelet, nem orbán tiszteletét jelenti. Mert valahogy tudomásul kéne venni, hogy orbán nem az ország-Weber úr is az "Magyarország ellen"szavazott,nem orbán és kormánya intézkedései ellen. Választáson orbán nem kapott 2/3 szavazatot. Orbán csak a saját maga által kreált választási Tv.által szerzett 2/3 parlamenti helyet- úgy,hogy az ellenzéki szavazatok értéke,csak 0,33-ad része a fideszes szavazat értékének. Azt mondják az okosok, hogy addig lehet demokráciáról beszélni, amig egy hatalom tisztességes,szabad választáson leváltható. Tessék mondani Magyarországon akkor mióta nincs demokrácia?
bencemacska
Reménynek maradt ez a mondat:
"Ugyanakkor nem férhet kétség az alapértékekhez és -elvekhez, ezek nem képezhetik alku tárgyát – írta Annegret Kramp-Karrenbauer."
Remélhetőleg azt érti alatta, amit Macron!
polar450
Ez a lényeg:

"Ugyanakkor nem férhet kétség az alapértékekhez és -elvekhez, ezek nem képezhetik alku tárgyát – írta Annegret Kramp-Karrenbauer."
(A buta rezsimcsicska MTI nem vette észre?)
kereső
@bencemacska: "A politikus kiemelte, hogy az EU "példa nélkül álló sikertörténet", és az "európai eszme" támogatottsága minden eddiginél nagyobb. Azonban
a több párton alapuló képviseleti demokráciára, a jogállamiságra, az egyén szabadságára és a szociális piacgazdaságra épülő "európai életforma" képviseletéhez meg kell erősíteni az EU-t."- az a baj ezzel, hogy csak szép szavaknak tűnnek, a gyakorlat mást igazol Magyarország esetében. Mert pontosan az ő orruk előtt számolta fel orbán egy tagállamban a több párton alapuló demokráciát ( nálunk most olyan a több párt rendszer,mint volt anno az NDK-ban),az egyéni szabadságról nem beszélünk-mert Magyarországon a liberalizmus kormányzati szinten üldözendő,szociális piacgazdaság???-amikor nálunk épp orbán számolta fel ,az épphogy csak elkezdett ez irányú törekvéseket.
bencemacska
@polar450: ma, 15:19
Dehogynem, én is onnan idéztem.
A különbség azon van, mit emel ki a címben, és mit hallgat el!
bencemacska
@kereső: ma, 15:22
Reménykedjünk abban, hogy " új seprő jól seper".
Lényegében ez egy Macron nyilatkozatra adott válasz, tehát csak azzal foglalkozik, amit ő felvázolt a saját - Európára vonatkozó - terveiből.
kereső
@bencemacska: hvg.hu/vilag/20190305_Emmanuel_Macron_Az_europai_ujjaszuletesert

Itt a Macron "terv"- na most ehhez képest a CDU elnökasszonyának válasza üres szógyüjteménynek tetszik csak!- válasznak semmiképp.Érti-e mit irt Macron?
advocat
Az ilyen németek elhúzhatnak. Ők egyesültek, a többi "komcsi" meg le van sz@rva?
bencemacska
@kereső: ma, 15:46
Gondolod én ismerem a csajt? Míg meg nem választották, azt sem tudtam, hogy létezik.
Számomra 20-án vizsgázni fog a CDU szavazataival. Addig még reménykedem!
kereső
@bencemacska: Akkor már ketten vagyunk. Mindenesetre, az látszik, hogy nincs egy súlycsoportban Merkel asszonnyal.Úgy gondolom, nehéz lesz őt pótolni- na de ez legyen a CDU problémája, nekünk megvan a magunké.
libellle
@Klubtag: nem orbánra gondolt, ellenben a nemzetedre igen.
libellle
@kereső: orbánt & Co nektek kell elzavarni nem pedig ujra választani.
kereső
@libellle: 21:25, Ok.Ez igaz.Viszont orbánnak jócskán besegit a német testvérpárt +a néppárt-" mert hiszen az ellenzék csak mindent kritizál-amikor is minden rendben van, hiszen az únió sem kifogásolja.A németek meg egyenesen pátyolgatják"
Tudod mekkora "erkölcsi "támogatást jelent ez orbánnak,úgy hogy a német kormányzó pártok meg sem hallják a honi ellenzéket,egyáltalán mintha nem is létezne.Pedig a most parlamentben benn lévő ellenzéki pártokra többen szavaztak 2018-ban,mint a fideszre.És csak és kizárólag a választási tv.következménye a 2/3, no meg a szavazatszámláló rendszer időbeni meghibásodásáé. Ne gyere nekem ezzel- mert jó kifogás sosem volt rossz.
Vajh, veszi-e a fáradságot Angela Merkel kancellár asszony, hogy válaszol a Gyurcsány levélre? Vajh veszi-e a fáradságot a CDU_CSU tandem, hogy érdemben válaszol a FAZ cikkre? Vagy éppen tudomást sem vesznek róla, mint annyi más jelzésről sem.Mert 2/3!!- amit orbán most is hazugsággal,és nem tisztességes választáson ért el. Máshol már feltettem a kérdést- van-e még ott "demokrácia",ahol a regnáló hatalmat nem lehet tisztességes ,egyenlő esélyeken alapuló választáson legyőzni? Szóval, az igy nagyon leegyszerűsitő,hogy nekünk az orbán&co.-t legyőzni.
Klubtag
@libellle: ...@libellle: ...az én nemzetem az elmúlt években négyszer (három esetben) 2/3-dal hozta be a hatalomba az orbán & Co-t...nemzetem ezt termelte ki magából, újra és újra és újra.
Továbbá: „…De kilehet lépni Magyarországnak is, igaz akkor a magyar gazdaság megszünik és bizony a jólét is. Ja és sem nyugdig sem oktatás sem egészségügy nem létezik. Na szép jövöt az unio nélkül….” Ezek a Te szavaid, ezt tudod, látod (egyébként helyesen)...ha bekövetkezne, meg is semmisülnénk.
Neked nagyon jól kell tudnod, hogy mennyit kell dolgozni, bizonyítani egy nemzetnek ahhoz, hogy elnyerje a külvilág tiszteletét, pláne, ha hatalmas történelmi hibákat követett el a vezetése (tömegek támogatásával) és ezt nemhogy nem szégyenli, hanem még szobrokat is állít a "tévedéseinek" felmagasztalására.
Mindezt több, mint 2,8 millió ember támogatása mellett. Tudod kis ország vagyunk, ennyi embert nem olyan könnyű - békés eszközökkel, mert ehhez ragaszkodunk - meggyőzni, hogy tévúton jár.
Az ellenzékünk egyelőre nem nőtt fel a feladathoz, eszközeit pedig illiberális törvényekbe ágyazva egyre-másra lopja szét a kormányzat...de hát innen változtatni lesz szép és "tiszteletre" méltó..:o)))
kereső
@libellle: És ha már!!! Titeket az eu-s pénzeken keresztül ugyanúgy meglop orbán&co., mint bennünket. És tojik rá, hogyha ezt megállapitják.És ezt is "fedezi" a néppárt,meg a CDU-CSU.
libellle
@kereső: Absolut tisztában vagyunk, hogy orbán lopja mi adopenzünket. Ez nagyon is zavar bennünket. De azert te is tudod, hogy egy Kanzlert vagy Kanzlerint itt nem ti vagy bármelyik másik nemzet tudna elzavarni kizárólagosan mi. orban biroság elé állitása és minden vagyon elkopzása mászarostól nun a ti feledatotok.
kereső
@libellle: Igen a mi feladatunk, nincs is ezzel vita köztünk. DE!!,amig a ti "kanzlerinotok" simi-simi-zi orbánt,és lovat ad alája,mert védi a seggét-addig itthon qrva nehéz ellene fellépni.Azért Merkel asszony respektje Magyarországon -és ez főleg az ellenzékiekre igaz,mert a fideszesek ócsárolják-igen magas.Szóval nem kéne!-és ezt már régen mondjuk.
kokopelli
@kereső: ..nem lehet,hogy te is tévedhetsz? Miért megy a Zorbán Bajorországba,és nem Berlin-
be?Akárki a Kanzellár (-in) nem az a feladata,hogy más munkáját ő végezze el! (majd megmondom
a bátyámnak alapon?...)A "simi-simi-zi" nem tudom mit jelent,de a "magyaroknak" (nálam a válasz-
tásra jogosult magyar állampolgároknak) az ügye! A németek vezetője a saját "Grundgezetz"-re" es-
küszik fel,és nem másra! Nem emlékszem,hogy mikor adott lovat a Zorbán alá!Mit jelent az,hogy na-gyon magas a respektje? Gondolod,hogy a választóit az érdekli! Nagy százalékuk,azt sem tudja,hogy
ki az Orbán Viktor,mi az a Fidesz,és hogy M.o milyen pártok "harcolnak" egymás ellen ill. mikor..és mi- óta!Ha én beszélgetek az ismerősökkel,már a gyűlöletet sem értik!Azt,hogy családok,családtagok, ba-
rátok "ölre mennek" ill. elidegenednek egymástól egy ß@r politika miatt,azt meg egyenesen viccnek
tartják! ...náluk is van olyasmi közmondás,hogy "Magad uram,ha szolgád nincs!"
kereső
@kokopelli: Ha nem akarjátok értni,akkor nem nem kell. Senki nem kérte,kéri, hogy orbán elzavarását magára vállalja. Viszont az, hogy meghatározó -véleményformáló külföldi politikusok védik orbánt, az megneheziti az ellenzék fellépését.Mit nem lehet ezen érteni?
libellle
@kereső: Na bizonyára sok mindent nem hallasz de a Kanzlerin már regebben nem simogatja orbánt. Söt... megkerste a nagy küldöttseg, hogy ünnepeljék együtt az osztrak-magyar határon Austria -Nemetország és Magyarország a wasfüggony lebontásat, Merkel még szoba sem állt velük. Ugy Harom hónappal ezelött adott egy nosszü intevjut és ott szepen elmondta, hogy orbán 2015-ben napokon kerezstül óránként hivta öt a külügyminisztert az osztrak Kanzlert és még sokat masokat és könyörgött, hogy segitsenek neki mert rengeteg menekült van az országban. Ö nincs olyan helyzetben, hogy ezt rendezze. Igaz csupán paar ezerröl volt szó, hogy Nemetország átvesz de orban paar szazezret küldött ránk. Ezt mondta Merkel többek között most pedig állandóan orditozik orbán, hogy mi befogadtük a menekülteket.
libellle
@kokopelli: " A németek vezetője a saját "Grundgezetz"-re" es-
küszik fel,és nem másra! Nem emlékszem,hogy mikor adott lovat a Zorbán alá!Mit jelent az,hogy na-gyon magas a respektje? Gondolod,hogy a választóit az érdekli! Nagy százalékuk,azt sem tudja,hogy
ki az Orbán Viktor,mi az a Fidesz,és hogy M.o milyen pártok "harcolnak" egymás ellen ill. mikor..és mi- óta!Ha én beszélgetek az ismerősökkel,már a gyűlöletet sem értik!Azt,hogy családok,családtagok, ba-
rátok "ölre mennek" ill. elidegenednek egymástól egy ß@r politika miatt,azt meg egyenesen viccnek
tartják! ...náluk is van olyasmi közmondás,hogy "Magad uram,ha szolgád nincs!" " oja ez teljesen igy igaz. ènsem tudnam amennyiben pont 2014-15-ben nem tartozkodtam volna paarszor Mafyarországon. Még mindig van paar kollegaval kapcsolatom, igaz mar eleg sokan itt vannak Nemetországban. Ellenben a helyzet nem javült inkább még jobban a negativ irányban halad ott.
kereső
@libellle: Ne hidd,hogy ezt nem tudjuk.Aki látott is,nem csak nézett 2015-ben, mindenki tudja,hogy mi történt itten- a Bp. keleti pályaudvarra történő összetereléstől kezdve-a buszokon történő szállitásig, regisztráció nélkül.
Igen arról is tudunk, hogy Merkel asszony nem óhajt együtt ünnepelni orbánnal a Pán-Európai pikniken.Ez mindenképpen jó hir, mert igy orbánnak nehéz dolga lesz ezt is kisajátitani magának,holott ehhez aztán már tényleg semmi köze nem volt.
Hidd el, és ez @kokopellinek is szól, nem bántásként emlegetjük orbán bevédését német részről,hanem mert bennünket meg meg sem hallanak, akik régóta kiabálunk, hogy orbán horthy féle diktatúrát épit, annak ideológiájával egyetemben,és ez már Európára is veszélyes, nem csak ránk. Főleg úgy, hogy követői is vannak szép számmal,még az EPP-n belül is.
Nem szabad ezt a tényt-hogy orbán "illiberális demokráciát" kiván exportálni Európa szerte-bagatellizálni. Mert ez nem az.
Lepényleső
Tisztelni a tudást lehet. Valakit csak azért mert megszületett? Ráadásul létével másnak
csak keservet szerzett,azt miért övezze tisztelet? Tisztelni lehet,de a tiszteletleneket?
verőce21
Mint írta Annegret Kramp-Karrenbauer, "a központosítás és az államközpontúság tévút, inkább arra kellene törekedni, hogy kiegyenlítődjenek az életkörülményekben, mutatkozó tagállamokon belüli és tagállamok közötti különbségek." - hangzatos lózungok,
mert később mégis a központosítás mellett érvel több területen. Vagy itt van pl. a migráció kérdése, a határvédelem, vagy "a kihívás, hogy összetartsa a bevándorlás révén heterogénné váló társadalmat”, mind olyan kérdés, amelyben a központi irányítás alá vonnák lopakodóan a tagországokat.
kokopelli
@kereső: Remélem viccelsz azzal,hogy A.Merkel és csapata meg sem hallja a kiabálást!Mit gon-
dolsz hány ezer magyar gyökerü CDU/CSU tag,ill. tisztségviselő van a CDU és CSU-ban,a zöldek-
deknél és a hasonló pártoknál! Meg kell érteni,hogy németeknél még a Fidesznél is mocskosabb rosz-
szabb is van,pl. az AfD és olyan szervezetek mint a náci PEGIDA,ill.a III. birodalmat éltető csoportok,
amelyek NSDAP-s igazolványokkal rendelkeznek!Még M.o. sem áll azon a mélyponton mint ezek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.