Tíz újabb állam, köztük az Egyesült Arab Emírségek is felkerült kedden az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistájára, amelyen immár tizenöt ország található. Az Oxfam nemzetközi civil szervezet szerint több ország hiányzik a listáról.

Az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek döntése értelmében Amerikai Szamoa, az Amerikai Virgin-szigetek, Guam, Szamoa, valamint Trinidad és Tobago mellé Aruba, Barbados, Belize, Bermuda, a Dominikai Köztársaság, az Egyesült Arab Emírségek, a Fidzsi-szigetek, a Marshall-szigetek, Omán és Vanuatu is bekerült a jegyzékbe.

Az Európai Unió 2017 végén hagyta jóvá a listát, amelyre az adóelkerülés ellen nem elég hatékonyan fellépő országok kerültek fel, miután csaknem egy év párbeszéd után sem voltak hajlandóak megfelelő együttműködésre.

Az úgynevezett szürkelistán 34 olyan ország szerepel, amely ígéretet tett rá, hogy összhangba hozza szabályait az uniós normákkal.

Tavaly több mint kilencven országot vizsgált az Európai Bizottság, amely tájékoztatást ad az egyes kormányoknak arról, hogy mit kell tenniük a megfeleléshez.

A tájékoztatás szerint az eredetileg listázott államok közül 25 már lekerült mindkét listáról.

"Az adóparadicsomokról összeállított feketelista valódi európai siker. Komoly kihatással van világszerte az átlátható és tisztességes adóztatásra, ennek hatására államok tucatjai helyezték hatályon kívül káros adózási szabályaikat és hozták összhangba előírásaikat a nemzetközi normákkal" – mondta Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos.

Szankciókról egyelőre nem sikerült megállapodni, viszont a presztízsveszteség mellett a listán szereplő országok pénzügyi tranzakcióit is szigorúbban ellenőrzik.

A tanácsot többen bírálják amiatt, hogy annyira fellazította az Európai Bizottság által eredetileg javasolt kritériumrendszert, hogy az EU egyetlen tagállama sem kerülhetett fel a listára.

Az Oxfam nemzetközi civil szervezet szerint veszélybe sodorja az egész eljárás hitelességét, hogy például Guernsey, Hongkong, Jersey, a Man-sziget és Panama sem szerepel az EU-s listákon, noha ezek a "legrosszabb adóparadicsomok" között vannak.

Mint írták, túl gyenge az elfogadott kritériumrendszer és a vizsgálat is, így például Jersey is lekerülhetett a listáról, ahol pedig a legtöbb vállalat nem fizet egyáltalán nyereségadót.

Chiara Putaturo, a szervezet munkatársa emellett felszólította az EU-t, hogy "először a saját háza táján tegyen rendet", Ciprust, Hollandiát, Írországot, Máltát, Luxemburgot említve.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Nálunk meg!!! Juszt László:

A Magyar Nemzeti Bank visszavonta az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tevékenységi engedélyét, és elrendelte a végelszámolását. A bank Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak a tulajdonában áll, s mint ilyen a család házibankjaként működött. A MI PÉNZÜNKBŐL !!!
Kik kaptak hitelt?
1. Az egyik Matolcsy gyerek 90 milliót luxusvilla-vásárlásra.
2. A másik az NHB pénzéből vehetett magának bútorgyárat.
3. Matolcsy Ádám 280 milliós hitellel egy másik villát vett, amiben Matolcsy György jegybankelnök lakik a feleségével.
4. Matolcsy gyerek vette meg a Balaton Bútor gyárat 405.2 millió forintos hitellel
5. Szempont Consulting Kft. - Matolcsy érdekeltség - 400 millió forintot kapott.
6. Klíma és Hűtéstechnológia Kft. - szintén családon belül - 400 millió forint.
7. Száraz István Matolcsy Ádám jóbarátjához kötődő cégek 1 milliárd 300 milliót kaptak. Így került az Origo Matolcsy Ádámhoz, aki nem sokkal később felajánlotta azt a kormányzati médiaholdingnak.
8. Szemerey Tamás más rokonainak cégei sem maradtak ki, 1,2 milliárd forint hitelt kaptak.
Miből?
A Matolcsy György-féle PALLAS alapítványok, 2015 elejétől 30-40 milliárd forint körüli összeget tartottak itt olyan betétben és állampapírban, ami után jóval alacsonyabb kamatot kaptak, mint a jegybanki alapkamat.
S még egy pikáns fordulat: Matolcsy Ádám két héttel a felügyeleti biztos érkezése előtt nyitott új számlákat egy másik banknál.
Ez van, ha nem a jövedelmezőség, a normál banki szempontok szerint oszt hitelt egy bank, hanem rokoni szálak vagy politikai táborhoz tartozás játszik szerepet. Akkor az lesz, hogy az adófizetők fogják állni a cechet.
Bizony-bizony kedves olvasók - TI IS. Ők meg jót röhögnek, miközben ez a világ minden országában NETTO BŰNCSELEKMÉNYEK SORA.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.