Nagy érdeklődés övezi a magyar családpolitikai rendszert az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottságának 63. ülésén – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI-nek, New Yorkból.

Beneda Attila elmondta, a bizottság egyik plenáris ülésén mutatta be a magyar családpolitikát, amelynek különlegessége, hogy a nőpolitikát a családpolitika részének tekinti.

Egyetlen másik ország sem reflektál annyira sokféleképpen a családok problémáira, és segíti ennyire átfogóan a gyerekvállalást, mint Magyarország, ezért a családvédelmi akcióterv különböző elemei méltán kerültek az érdeklődés középpontjába – mondta a helyettes államtitkár.

Hozzátette, különösen nagy az érdeklődés a babaváró támogatás, a négygyerekes nők személyi jövedelemadó mentessége, valamint a nagyszülői gyed iránt, nincs ugyanis még egy ország, ahol ilyen intézkedések lennének.

Beneda Attila kitért arra is, hogy a tavaly kormányzati támogatással létrejött Egyszülős Központtal közös kiállításon mutatja be a kormány a magyar családpolitika komplexitását, valamint az Egyszülős Központ mindennapjait és munkáját.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Gondolom az összes arab ország is erre kíváncsi
papa.49
Na ez is hazugság az mti egy napra eső hazugságainak a száma meredeken emelkedik ahogy közeleg az Uniós választások időpontja !!!
csipetke
Persze hogy kiváncsiak.Mert lássuk be,igen nagy dolog az,ha beígérnek valami naaagy dolgot,és nem látni mögötte az anyagi fedezetet.
papa.49
@csipetke: Számoltál már utána mennyi pénz kéne ehhez, a lányomtól tudom 90 ezer körül van a születések száma évente, ha csak a fele megigényli a 10 millát az is 45 ezerszer 10 millió, és akkor még nem beszéltünk a ,,MÉZESMADZAG,, többi részéről !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.